2015. július 2., csütörtök

31. fejezet

Sziasztok! Meghoztam a Kövi részt. Remélem tetszeni fog ;)


ALICE

Alex döbbenten néz rám. Igazából azt sem értem, hogy nem rakta ezt össze a történet alatt.
- Alex, te vagy az a gyerek - ismétlem meg újra.
- Úgy érted, te vagy a vér szerinti anyám... Jack meg az apám... - Ide-oda mutogat köztünk. Szegény, nagyon ledöbbent, habár, nem mindennap közlik az emberrel, hogy itt vannak a szülei, akikre nem is emlékszik.
Bólintok.
- Basszus, mi csókolóztunk.
- Mi?! - kiállt fel döbbenten Jack.
Elnevetem magam. Valószínűleg arról a műsorról beszél, amit a szüleinek játszottunk meg. Most, hogy visszagondolok erre, egy kicsit tényleg fura, még ha csak egy színpadi csók is volt.
- Nyugi - mondom mosolyogva, és megsimítom Jack karját. - Csak egy műsor volt Alex szüleinek, mint a hivatalos "barátnője".
- Ja, azt hittem valami komolyabb - mondja, a hangja már nyugodtabb. - De ugye más, komolyabb nem történt?
Elnevetem magam, aranyos, ahogy itt féltékenykedik, pedig semmi oka nincs rá... Féltékeny a saját fiára, ez olyan poénos, de egyben fura is. De jó maga tudat, hogy újra van fiam.
Igazából ahogy teltek az évek, még reménykedni sem mertem, minden reményem meghalt arra, hogy életben legyen, és most itt áll előttem tizennyolc évesen, teljes vámpírként. Bámulatos.
- Erre az egészre olyan kicsi volt az esély... - mondja Alex, úgy. - Mármint, Alice pont akkor jött a suliba, amikor nekem kezdett elkezdődni a "kiteljesedésem", és pont töri az első két órája...
- A törit én intéztem - vág közbe Jack, de Alex egy intéssel leinti. 
- ...és pont mellém ült le... Nem túl sok itt a véletlen? Ráadásul engem pont vámpírvadászok fogadtak örökbe.
Basszus! Igaza van, ezt valaki megtervezte.
- Mindvégig ez volt a tervük - mondom, és a tenyerembe temetem az arcom.
- Ezt, hogy érted? - kérdezi Jack, és elveszi a kezemet az arcomtól.
- Úgy, hogy mielőtt idejöttem, Josh felhívott, hogy jött egy levelem, amiben az áll, hogy felvettek a gimibe, és az azt követő hétfőn kezdek. Igazából azt gondoltam, hogy Jack intézte így, hogy visszaszerezzen, de most már tudom, hogy valaki végig ezt tervezte. Csapdába akart csalni, én pedig örömmel besétáltam.
- Jó, azt lehet a kezdetektől tudták, hogy vámpír vagy, de azt honnan tudták volna, hogy Alex lamia, azt meg pláne, hogy a mi gyerekünk? - kérdez vissza Jack.
- És mi van, ha a szüleim... Mármint, a nevelő szüleim mindvégig tudták, hogy mi vagyok, és amolyan, ,,Tartsd közel a barátot, de még közelebb az ellenséget" elven felneveltek, hogyha majd eljön az "én időm", megölhessenek? Csak te beleköptél a levesükbe, ezért eljátszották, hogy nem tudják, hogy mi vagyok, mert tudták, hogy hallgatózok, mert nem hallották a kicsi motorját.
- Hogy lehettünk ennyire idióták? - kérdezem, pontosabban inkább csak nyögök. - Mi barmok belesétáltunk a vámpírvadászok által alaposan kifundált csapdába. 
- De... - mondja Jack, és tudom, hogy a feszültség fokozása végett hagyja függni a mondatot. Ilyenkor szeretném olyan jól, igazán képen törölni, csak pusztán szeretetből. - Ők nem tudják, hogy mi tudjuk, hogy ők tudják. 
- Mi van?! - kiált fel Alex értetlenül. 
Elmosolyodom. Van abban valami, amit Jack mond. Az állítólagos tudatlanságunkat kihasználva el tudjuk játszani azt, hogy mi semmit sem sejtünk, és ezt ellenük tudjuk fordítani. Már csak egy jól kivitelezhető, biztos terv kell, és a gyűrűt is meg tudjuk szerezni. Csak a terv hiányzik. 
Gyorsan felvázolom Alexnek az előbbi gondolatmenetemet, kicsit kevésbé nyakatekert változatban. 
- Érted? - kérdezem tőle, kicsit tanárnénis, vagy anyukás stílusban, habár gyakorlatilag az anyja vagyok, szóval ez teljességgel megengedett. Furcsa ez még nekem, meg kell szoknom. 
- Fogjuk rá - feleli egy kicsit bambán, de nekem ez teljesen elég. Szegénynek a mai nap folyamán... pontosabban a mai este folyamán nagyon leterheltük az agyát, csoda, hogy eddig nem kezdett el a konyhában össze-vissza szaladgálni habzó szájjal. Még, habár, ha így haladunk. 
Különös, mennyire hamar felébredtek bennem azok a bizonyos "anyai ösztönök". Vagyis igazából inkább csak a felszínre kerültek, hiszen nem veszítheti el az ember azt, amit már egyszer használt, még ha csak pár hónapig is. 
- Mi lenne ha... - kezdi Alex, és ő is függőben hagyja a mondatot. Tisztára, mint Jack. Késő már egy jól irányzott anyai pofonnak, csak hogy észhez térjen? Jó, szerintem is elkéstem vele.


- Szerintem ez még mindig nem jó ötlet - mondom, de a két srác ismételten csak egy ,,Ne legyél már ennyire karót nyelt, Alice" pillantással jutalmaz. A karót nyelt az én esetemben csak enyhén ironikus. 
- Nyugi, már háromszor átrágtuk ezt, és itt a legminimálisabb a hiba esélye. Amúgy, valószínűleg nem is tudják, hogy milyen hatalmas az a gyűrű, mert akkor már régen elpusztították volna. Szóval ne aggódj. Tíz perc lesz, max' tizenöt, és már kint vagyok, és egy hatalmas fegyver van a kezünkben ellenük - mondja Alex, megnyugtatónak szánt hangon, de ez engem csak felidegesít. 
- Akkor sem tetszik ez nekem - mondom, és karba fonom a kezem, és nekidőlök az ülésnek. Olyan lehetek, mint egy durcás kis ötéves, de ez engem pont nem érdekel.
Alex kiszáll a kocsiból, és elindul a kerítéshez. Fél kézzel megfogja, és átlendül fölötte.
- Felvágós - morgom az orrom alatt, miközben előre mászok Jack mellé az anyós ülésre. - Azért ne képzelje magát Swarceneggernek, nem egy Terminátor.
Jack felnevet mellettem. - Nyugi, semmi baj nem lesz. - Megfogja a kezem, és összekulcsolja az ujjainkat. - Csak pár órája vagy újra az anyja, de már halálra aggódod magad érte.
Rá nyújtom a nyelvem. - Bocs, hogy nem repesek az örömtől, hogy az egyetlen gyerekem a kutyák elé vetjük. Mi van, ha csapda.
- Nyugi - mondja, és közelebb hajol hozzám. A számát nézi, folyamatosan. - El kell terelni valamivel a figyelmed.
Felvonom az egyik szemöldököm, és elmisolyodok. - Mivel? - kérdezem kacéran, erőszakkal a szemébe nézve. Nehezen megy.
- Lenne pár ötletem - mondja, és az ölébe húz, miközben a száját az enyémre tapasztja.









6 megjegyzés:

  1. Nagyon imádom a blogodat! Alice és Jack nagyon cukik :) Alex, hát ő meg jól kezéli a dolgokat. Remélem nem lesz semmi bajuk ezalatt a járjunk túl a rossz akaróink eszén közben.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia ! Örülök, hogy tetszett, és majd meglátod, mi lesz ;)

      Törlés
  2. Imádom és nagyon várom már a következő részt!! Siesss!!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó nem olyan régita olvasom de nagyon tetszik :)
    Nagyon ügyesen írsz
    Várom a kövit :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik, és nemsokára kint lesz ;)

      Törlés