Igazából le vagyok döbbenve, hogy ennyi mindenki kattintott az én kis oldalamra. Csodálatosak vagytok, imádlak titeket!
Arra gondoltam, hogy, mint a szülinapiban, most is hozok nektek pár részletet Jack szemszögéből.
JACK
Valaki rázogat. Az orrom megcsapja Alice jellegzetes illata. Kinyitom a szemem. Alice hajol fölém. Rá mosolygok. Mit keres itt, még csak most ment el. Nem, mintha zavarna.
- Szia - köszönök neki.. - Ennyire hiányoztam?
- Ezt nézd - vágja rá Alice, és az orrom alá nyom egy füzetet. Elveszem tőle, és megvizsgálom a rajzot. Kikerekedik a szemem, nem akarom látni azt a szart. Ez baszott el mindent annak idején.
- Ez mi? - kérdezem döbbenten. - Minek rajzoltad ezt?
- Nem én voltam, hanem ő - vágja rá, és rámutat az ajtóban álló Alexre. Eddig észre se vettem, hogy ő is itt van. Felvonom az egyik szemöldököm, nem nagyon hiszem el, hogy ezt ő rajzolta. Honnan ismerhetné ezt?
Megvonja a vállát.
Alice belekezd a mesélésbe. Szokásához híven össze-vissza beszél, nagyon kell koncentrálnom ahhoz, hogy megértsem, hogy mit mond. De, ha ez igaz, akkor kibaszott nagy mázlink van.
- Ez most komoly? - kérdezem döbbenten, mert ez pocsék, és egyben kegyetlen vicc lenne.
- Igen - vágja rá Alice.
Kipattanok az ágyból, és Alexra nézek. Tetőtől talpig végigmérem, és keresek valami hasonlóságot közte, és köztem. A szeme, pont olyan a tekintete, mint az övé volt.
- Elmondanátok végre, hogy mi a fene folyik itt? - kérdezi értetlenül.
- Lent elmondjuk - mondja Alice, és a karjánál elkezdi ráncigálni a földszint felé.
- Szia - köszönök neki.. - Ennyire hiányoztam?
- Ezt nézd - vágja rá Alice, és az orrom alá nyom egy füzetet. Elveszem tőle, és megvizsgálom a rajzot. Kikerekedik a szemem, nem akarom látni azt a szart. Ez baszott el mindent annak idején.
- Ez mi? - kérdezem döbbenten. - Minek rajzoltad ezt?
- Nem én voltam, hanem ő - vágja rá, és rámutat az ajtóban álló Alexre. Eddig észre se vettem, hogy ő is itt van. Felvonom az egyik szemöldököm, nem nagyon hiszem el, hogy ezt ő rajzolta. Honnan ismerhetné ezt?
Megvonja a vállát.
Alice belekezd a mesélésbe. Szokásához híven össze-vissza beszél, nagyon kell koncentrálnom ahhoz, hogy megértsem, hogy mit mond. De, ha ez igaz, akkor kibaszott nagy mázlink van.
- Ez most komoly? - kérdezem döbbenten, mert ez pocsék, és egyben kegyetlen vicc lenne.
- Igen - vágja rá Alice.
Kipattanok az ágyból, és Alexra nézek. Tetőtől talpig végigmérem, és keresek valami hasonlóságot közte, és köztem. A szeme, pont olyan a tekintete, mint az övé volt.
- Elmondanátok végre, hogy mi a fene folyik itt? - kérdezi értetlenül.
- Lent elmondjuk - mondja Alice, és a karjánál elkezdi ráncigálni a földszint felé.
Gyorsan magamra kapok egy farmert meg egy pólót, és követem őket.
A konyhaasztalnál ülnek, egymással szemben.
Odamegyek Alicehoz, a hajába puszilok, majd leülök mellé.
Alex szemébe nézek, és most már biztos vagyok benne, hogy ő az.
- Beszélnünk kell - mondom, a hangom feszült. - Gondolom arra már magadtól is rájöttél, hogy Alicék és köztem van egy... Konfliktus. - Bólint, jelezve, hogy eltaláltam. - Nos, az egész ezzel kezdődött. - A mutatóujjammal rábök a gyűrűt ábrázoló rajzomra. - Tizenkilenc évvel ezelőtt Josh egy ócskástól vett egy gyűrűt. Nem is tudta, hogy mekkora kincsre talált.
- És arra egy véletlen folytán jöttünk rá. Kiderült, hogy a gyűrű képes láthatatlanná tenni három vámpírt a vámpírvadászokkal szemben. Ez azt jelenti, hogy még akkor sem veszi észre az a bizonyos vadász, hogyha a gyűrű viselője, vagy az általa levédett ember az orra előtt kán-kánozik. Hidd el, kipróbáltuk. - Elvigyorodom az emléktől. Elég sok baromságot műveltem a vámpírvadászok orra előtt, kezdve a pantomimmel, meg a kán-kánnal.
Odamegyek Alicehoz, a hajába puszilok, majd leülök mellé.
Alex szemébe nézek, és most már biztos vagyok benne, hogy ő az.
- Beszélnünk kell - mondom, a hangom feszült. - Gondolom arra már magadtól is rájöttél, hogy Alicék és köztem van egy... Konfliktus. - Bólint, jelezve, hogy eltaláltam. - Nos, az egész ezzel kezdődött. - A mutatóujjammal rábök a gyűrűt ábrázoló rajzomra. - Tizenkilenc évvel ezelőtt Josh egy ócskástól vett egy gyűrűt. Nem is tudta, hogy mekkora kincsre talált.
- És arra egy véletlen folytán jöttünk rá. Kiderült, hogy a gyűrű képes láthatatlanná tenni három vámpírt a vámpírvadászokkal szemben. Ez azt jelenti, hogy még akkor sem veszi észre az a bizonyos vadász, hogyha a gyűrű viselője, vagy az általa levédett ember az orra előtt kán-kánozik. Hidd el, kipróbáltuk. - Elvigyorodom az emléktől. Elég sok baromságot műveltem a vámpírvadászok orra előtt, kezdve a pantomimmel, meg a kán-kánnal.
- Én a gyűrű tesztelése után tudtam meg, hogy teherbe estem - veszi át a
szót Alice. Alex szeme kikerekedik, nem számított erre. És még mi jön ezután. -
Természetesen Jack volt az apa. Mindenki boldog volt, mivel egy
vámpírnak csak egy gyereke lehet összesen, és ahhoz, hogy teherbe essen
valaki nagyon sok mindennel egybe kell vágni. Bolygóállás, meg ilyenek.
Minden rendben is ment, a baba megszületett, fiú lett.
- Úgy két hónappal azután, hogy a baba megszületett bepánikoltam, hogy mi lesz, ha elkapnak minket a vámpírvadászok? - Megint én mesélek. Fájdalmas feleleveníteni ezt, sok hibát elkövettem akkor, de most visszakaptam az elveszett dolgokat. - Elloptam Lindáéktól a gyűrűt, hogy megvédjem Alicet és a babát. Ezt persze Linda nem tudta, és majdnem megölték. Az után hetekig tartó harc következett, a vámpírvadászok rájöttek, hogy kiket kell eltenni láb alól. És ezen már a gyűrű sem segített. A legutolsó harcnál 1997 június 19-én, sikerült elmenekülnünk, de a nagy kavarodásban a kisfiunk elveszett. Ezután hónapokig kerestük, de hiába.
- Én úgy döntöttem, hogy elmegyek. Haragudtam Jackre, hogy ezt tette, a bátyámékra, és haragudtam rá azért is, hogy nem mentette meg a fiunkat, de Lindáék szemébe sem tudtam nézni, hogy mindezt miattam tette Jack. És mindez, a bujkálás majdnem húsz évig tartott.
- Szerinted nekem könnyű volt? - csattanok fel. Még sosem beszéltünk erről ennyire nyíltan, pedig már meg kellett tennünk. Tudom, hogy anno nagy hibát követtem el, de nem én vagyok az egyetlen bűnbak.. - Basszus, úgy szeretem Lindát, mintha a testvérem lenne, de döntenem kellett. Három napig rágódtam azon, hogy megtegyem-e, és végül megtettem. Nem hagyhattam, hogy meghaljatok. - Ennél a résznél önkéntelenül is Alexre pillantok, majd utána vissza Alicre.
- De ki kért erre?! - vág vissza ingerülten. - Ki kért meg arra, hogy hőst játssz?
- Valakinek azt is kell! Megpróbáltam elkerülni azt, ami megtörtént. Ráadásul, szerinted nekem könnyű volt az elmúlt húsz év?! Iszonyúan gyötört a bűntudat, minden reggel abban reménykedem egy percig, hogy nem történt meg, hogy csak egy kibaszott álom volt az egész felfordulás. És azután rájövök, hogy nem, ez a katyvasz az életem. - Kétségbeesetten beletúrok a hajamba. Sokkal jobb most, hogy kimondtam ezt az egészet.
- De miért mondtátok ezt el nekem? Miért éppen most?! - kérdezi Alex. Tényleg nem esett ez le neki?!
Alice rá pillant, majd a tenyerébe temeti az arcát. Hangtalanul nevet.
- Istenem, hogy lehet ilyen lassú a felfogásod? - kérdezi, a hangja el-elcsuklik a nevetéstől.
- Miért? - kérdez vissza félénken. Hogy nm esett még le neki?!
- Mert te vagy az a gyerek. Mi vagyunk a szüleid.
Alex kikerekedett szemekkel lefagy.
- Alex, te vagy az a gyerek - ismétli meg újra.
- Úgy két hónappal azután, hogy a baba megszületett bepánikoltam, hogy mi lesz, ha elkapnak minket a vámpírvadászok? - Megint én mesélek. Fájdalmas feleleveníteni ezt, sok hibát elkövettem akkor, de most visszakaptam az elveszett dolgokat. - Elloptam Lindáéktól a gyűrűt, hogy megvédjem Alicet és a babát. Ezt persze Linda nem tudta, és majdnem megölték. Az után hetekig tartó harc következett, a vámpírvadászok rájöttek, hogy kiket kell eltenni láb alól. És ezen már a gyűrű sem segített. A legutolsó harcnál 1997 június 19-én, sikerült elmenekülnünk, de a nagy kavarodásban a kisfiunk elveszett. Ezután hónapokig kerestük, de hiába.
- Én úgy döntöttem, hogy elmegyek. Haragudtam Jackre, hogy ezt tette, a bátyámékra, és haragudtam rá azért is, hogy nem mentette meg a fiunkat, de Lindáék szemébe sem tudtam nézni, hogy mindezt miattam tette Jack. És mindez, a bujkálás majdnem húsz évig tartott.
- Szerinted nekem könnyű volt? - csattanok fel. Még sosem beszéltünk erről ennyire nyíltan, pedig már meg kellett tennünk. Tudom, hogy anno nagy hibát követtem el, de nem én vagyok az egyetlen bűnbak.. - Basszus, úgy szeretem Lindát, mintha a testvérem lenne, de döntenem kellett. Három napig rágódtam azon, hogy megtegyem-e, és végül megtettem. Nem hagyhattam, hogy meghaljatok. - Ennél a résznél önkéntelenül is Alexre pillantok, majd utána vissza Alicre.
- De ki kért erre?! - vág vissza ingerülten. - Ki kért meg arra, hogy hőst játssz?
- Valakinek azt is kell! Megpróbáltam elkerülni azt, ami megtörtént. Ráadásul, szerinted nekem könnyű volt az elmúlt húsz év?! Iszonyúan gyötört a bűntudat, minden reggel abban reménykedem egy percig, hogy nem történt meg, hogy csak egy kibaszott álom volt az egész felfordulás. És azután rájövök, hogy nem, ez a katyvasz az életem. - Kétségbeesetten beletúrok a hajamba. Sokkal jobb most, hogy kimondtam ezt az egészet.
- De miért mondtátok ezt el nekem? Miért éppen most?! - kérdezi Alex. Tényleg nem esett ez le neki?!
Alice rá pillant, majd a tenyerébe temeti az arcát. Hangtalanul nevet.
- Istenem, hogy lehet ilyen lassú a felfogásod? - kérdezi, a hangja el-elcsuklik a nevetéstől.
- Miért? - kérdez vissza félénken. Hogy nm esett még le neki?!
- Mert te vagy az a gyerek. Mi vagyunk a szüleid.
Alex kikerekedett szemekkel lefagy.
- Úgy érted, te vagy a vér szerinti anyám... Jack meg az apám... -
Ide-oda mutogat köztünk. Szegény, nagyon ledöbbent, habár, nem mindennap
közlik az emberrel, hogy itt vannak a szülei, akikre nem is emlékszik.
Bólint.
- Basszus, mi csókolóztunk.
- Mi?! - kiálltok fel döbbenten. Ezek ketten összeszűrték a levet?! Szinte rá száll a vörös köd a szememre, kedvem lenne beverni egyet Alexnek, akkor is, ah a frissen előkerült fiam.
Elneveti magát. Ő jól szórakozik azon, hog én majd' megőrülök a féltékenységtől?! Hát, kösz szívem...
- Nyugi - mondja mosolyogva, és megsimítja a karomat. - Csak egy műsor volt Alex szüleinek, mint a hivatalos "barátnője".
- Ja, azt hittem valami komolyabb - mondom nyugodtabban. Kicsit szégyellem is magam, hogy már ennyire kiborultam. - De ugye más, komolyabb nem történt?
Elnevetem magát.
- Erre az egészre olyan kicsi volt az esély... - mondja Alex. -
Mármint, Alice pont akkor jött a suliba, amikor nekem kezdett elkezdődni
a "kiteljesedésem", és pont töri az első két órája...
- A törit én intéztem - vágok közbe, de Alex egy intéssel leinti.
- ...és pont mellém ült le... Nem túl sok itt a véletlen? Ráadásul engem pont vámpírvadászok fogadtak örökbe.
Basszus! Igaza van, ezt valaki megtervezte.
- Mindvégig ez volt a tervük - mondja Alice, és a tenyerébe temeti az arcát.
- Ezt, hogy érted? - kérdezem, és elveszem a kezem az arcától.
- Úgy, hogy mielőtt idejöttem, Josh felhívott, hogy jött egy levelem,
amiben az áll, hogy felvettek a gimibe, és az azt követő hétfőn kezdek.
Igazából azt gondoltam, hogy Jack intézte így, hogy visszaszerezzen, de
most már tudom, hogy valaki végig ezt tervezte. Csapdába akart csalni,
én pedig örömmel besétáltam.
- Jó, azt lehet a kezdetektől tudták, hogy vámpír vagy, de azt honnan
tudták volna, hogy Alex lamia, azt meg pláne, hogy a mi gyerekünk? -
kérdezek vissza.
- És mi van, ha a szüleim... Mármint, a nevelő szüleim mindvégig tudták, hogy mi vagyok, és amolyan, ,,Tartsd közel a barátot, de még közelebb az ellenséget" elven felneveltek, hogyha majd eljön az "én időm",
megölhessenek? Csak te beleköptél a levesükbe, ezért eljátszották, hogy
nem tudják, hogy mi vagyok, mert tudták, hogy hallgatózok, mert nem
hallották a kicsi motorját.
- Hogy lehettünk ennyire idióták? - kérdezi Alice lekeseredetten. - Mi barmok belesétáltunk a vámpírvadászok által alaposan
kifundált csapdába.
- De... - mondom, és szemét módon csendben maradok pár másodpercig, drámai hatásszünetet tartva. - Ők nem tudják, hogy mi tudjuk, hogy
ők tudják.
- Mi van?! - kiált fel Alex értetlenül.
Alice elvigyorodik. Tudom, hogy neki leesett.
- Mi eljátszhatjuk azt, hogy tudatlanok vagyunk, és ezzel csapdába csalhatjuk őket. - vázolja fel neki Alice. - Érted?
- Fogjuk rá - feleli egy kicsit bambán, de ez elég. Biztos leterheltük az agyát.
- Mi lenne ha... - kezdi Alex, és ő is függőben hagyja a mondatot, pont mint én az előbb. Ez csak akkor poén, ha én csinálom ezt, nem velem csinálják. 
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése