2015. augusztus 8., szombat

32. fejezet

 Sziasztok! Meghoztam a következő fejezetet kicsit késve :D. Azért remélem, hogy ez (is) tetszeni fog :)

ALEX

Beugrok az udvarra. A hátsó udvarra indulok, hogy be tudjak mászni a szobámba. Szerencsére a virágoknak felállított rácson pont be tudok mászni. Gyerekjáték, már ezerszer csináltam.
Belelépek az első négyzetbe, majd felmászok. Sokkal könnyebben megy, mint eddig bármikor. Hát igen, erősebb vagyok, mint ezelőtt.
Felérek az ablakomig, és rá kell jönnöm, hogy zárva van. Ó, hogy az a...
Tízig számolok, hogy ne boxoljak bele a falba mérgemben, mert akkor kevésbé lennék ideges, de nagy valószínűséggel lebuknék.
Lemászok a földre, hogy megnézzem, hogy hol van üres ablak, de természetesen nem találok olyat. Mert mér is lenne könnyű dolgom?
Egyik ajtón sem tudok bemenni, mert anya mindig, mindet zárja, kulcsom meg nincs. Basszus, akkor marad a kémény.
A virágrácshoz megyek, és felmászok a tetőre. A kéményhez megyek, elmozdítva pár cserepet.
Szerencsére a kémény nagy szélességű, így beférek rajta. Ráülök a szélére, és belelógatom a lábam. Beleereszkedek, miközben a kezemmel tartom magam a két oldalán. A lábam megtámasztom az oldalánál, az azzal szembenin pedig a csípőmet. Ereszkedni kezdek. Na, akkor itt jön a Mikulás!
Tompa puffanással érek földet. Tetőtől talpig korom vagyok, pedig évek óta nem is volt itt begyújtva. Ráadásul még körülöttem is száll. Most komolyan, mi a fenét művelt a kéményseprő, mert, hogy nem takarított, az hót ziher
Amennyire csak tudom leporolom magam. Nem akarok nyomot hagyni.
Vámpírsebességgel felvágtatok a szobámba. Szerencsére nyitva van az ajtóm. Bemegyek, és a polcomhoz száguldok. Szerencsére a gyűrű itt van. Felhúzom az ujjamra. Ha minden igaz, akkor ha le is buknék a nevelő szüleim előtt, akkor sem észlelnének, vagy mi.
A szekrényemből előkotrom a sporttáskámat, hogy beledobáljak pár cuccomat. Unom, hogy Josh meg Jack ruháit hordom.
Behúzom a táskát, és az ablakhoz megyek.  Kinyitom az ablakot.
Lépteket hallok. Megdermedek. Egyre hangosabb, tudom, hogy anyáé, apa egyszerűen nem így jár. Tudom, hogy ki kellene ugranom, de nem bírok. Megfordulok, a tekintetem az ajtóra szegezem.
Vagy ki kellene ugranom, vagy elbújnom, mert ha lesz valami gikszer, akkor nekem annyi.
Anya megáll az ajtóban. Meg mernék esküdni, hogy engem néz, de azután elkapja rólam a tekintetét, és végigpásztázza a szobát, majd visszanéz rám.
Elindul felém. Azt hiszem, nekem most annyi, nem lennék képes megölni. Teszek pár lépést jobbra, de ő nem követ a tekintetével. Csak az ablakot nézi, majd bezárja.
Most tudatosodik bennem, hogy ő keresztül néz rajtam.
A bevetettlen ágyamhoz megy, végigfuttatja rajta a kezét, majd lerogy rá. A tenyerébe temeti az arcát, és belezokog.
Te jó ég!
Hiányzom neki. Basszus, erre nem gondoltam. Gyorsan el kell innen tűnnöm, ezt nem akarom látni.
Elosonok mellette, még mindig visszafojtott lélegzettel. 
Kimegyek a folyosóra, és kinyitok egy ablakot. Nem vacillálok, hanem csak kiugrok. Már kezdem megszokni ezt a fajta közlekedést. Igen, Alice rossz hatással van rám.
A kerítéshez száguldok, és átugrom fölötte. A kocsihoz megyek. Alice Jack ölében ül, és nagyban smárolnak, egyiken sincs már póló. Ezt nem akartam látni.
Megköszörülöm a torkom, hogy vegyék már észre magukat. Ezektől még a kocsit is ellophatták volna alóluk.
Szétrebbennek, és Alice gyorsan magára kapja Jack pólóját, így ő felső nélkül marad. 
- Megvan? - kérdezi az anyám... hú, ez de furcsa.
Egy diadalittas vigyor kíséretében felemelem a karom, amin ott csillog a gyűrűm. Elvigyorodik, és összepacsizunk.
- Végre összejön valami - mondja mosolyogva, és hátradől az ülésen.
Újra végigjátszom magamban a mai estét. Basszus, ennyi információt, ezt én nem bírom. Kezdem úgy érezni, hogy az agyam a fülemen fog kifolyni, ha így haladunk.
Így összesítve, megtaláltam a rég halottnak hitt szüleimet, egyben megtudtam, hogy ezek ketten miért "utálták" egymást (habár, én nem így viselkedek azokkal, akiket nem bírok, de ez most nem ide tartozik), ráadásul megtudtam, hogy anya vagy tényleg szeret engem, vagy csak ezt is megjátszotta. Nem értem már őt, őket, ezt az egész helyzetet. Sok nekem.
Alice hátrafordul, mintha megérezné, hogy gondban vagyok. Biztatóan rá mosolygok, ő vissza rám, majd előre fordul.
Furcsa ez a szituáció, egyszerűen nem tudom őket a szüleimnek tekinteni. Elvégre Alice az osztálytársam volt, Jack meg a tanárom. Olyan furcsa ez az egész.

9 megjegyzés:

  1. Nagyon imádom és borzasztóan jó lett ez a rész! Remélem minél hamarabb folytatod, mert kíváncsi vagyok, hogy mi fog még történni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Örülök, hogy tetszik, hozom, ahogy tudom ;)

      Törlés
  2. Nagyon tetszik a blogod beleszerettem remélem gxorsan hozod a kövit mert tűkön ülök :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Örülök, hogy Ennyire tetszik a blog, és hozom, amint tudom ;)

      Törlés
  3. Szia :)
    Díj vár a blogomon :)
    http://myshadow-nikol.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
  4. Szia! :)
    Díj vár a Negyedik NagyMészárlás blogomnál! :)

    VálaszTörlés
  5. Díj: http://atanaromaparom.blogspot.hu/2015/08/dijak.html :)

    VálaszTörlés
  6. Sziasztok! Mindannyiótoknak köszönöm a díjat, nagyon cukik vagytok, hogy gondoltatok rám :):)

    VálaszTörlés