Öt perce mozdulatlanul ülök. Próbálom felfogni, hogy lecsuktak. Gyorshajtásért!!! Akkor még meg is érteném, ha kinyírtam volna valakit, vagy valami ilyesmi, de nem gyorshajtásért. Nevetséges.
Felpillantok a cella társamra. Tuti motoros. Teljesen el tudom képzelni egy Harley Davidsonon, ahogy elrobog a naplementébe.
Bevallom, ha nem lennék természet ellenesen erős, akkor tuti, hogy tele lenne tőle a gatyám. De így neki kellene félnie tőlem.
Engem néz. Pár másodpercig farkas szemezünk, majd ő elfordítja a szemét. Csodálkozva veszem észre, hogy kék a szeme. Pont, mint nekem.
- És, téged miért hoztak be? - kérdezi. A hangja mély, pont olyan, mint amit az ember várna tőle. Habár sokszor az ilyen "keménycsávók" szoktak a legérzelgősebbek lenni. Ne a borítóról ítélj meg egy könyvet.
- Gyorshajtás. - mondom.
Felvonja az egyik szemöldökét, valami olyasmit üzenve, hogy ez most komoly? vagy valami ilyesmi.
- Jól van na, három óra alatt kétszer kapott el ugyanaz a zsaru. - mondom védekezően. Nem is értem, hogy miért magyarázkodom. - Na és te?
- Azt mondják, hogy megtámadtam egy embert, pedig csak megmagyaráztam neki, hogy ha még egyszer hozzányúl Rositához, akkor megölöm. - mondja vállat vonva.
- Rosita? - kérdezem felvont szemöldökkel.
- A motorom. Egy Harley. - na mit mondtam?
- Tudod, tudtam, hogy motoros vagy. - mondom, igazából nem is tudom, hogy miért.
- Miért? Mert kivarrt vagyok, meg nagy darab? - kérdezi.
- Nem, motoros bakancs, és bőr mellény. - helyesbítem.
- Igaz. - bólint nevetve. Az öblös nevetése betölti az egész cellát. - Morton vagyok.
- Alice. - mondom, majd kezet fogunk.
Visszaülök a priccsemre, mivel a kéz fogáshoz fel kellett, hogy álljak. Felhúzom a térdem, és átkarolom, az állam pedig megtámasztom rajta.
- Mióta vagy itt? - kérdezem.
- Tegnap óta, úgyhogy már nem sokáig tarthatnak itt. - mondja.
- Milyen gyakran hoznak be?
- Túlságosan is gyakran. - sóhajtja. - Amúgy hány éves vagy?
- Tizennyolc. - hazudom. Végül is van benne valami, mivel annyi voltam, amikor átváltoztattak. - Te?
- Harmincegy.
- A feleséged mit szólt hozzá, hogy behoztak?
Vállat von. - Nincs feleségem, szingli vagyok. Na és te?
Megvonom a vállam. Ez igazán fogós kérdés, mivel ami Jack és köztem van az nem nevezhető kapcsolatnak, de mind a ketten szeretjük a másikat, ráadásul közös múltunk is van. Igen tartalmas múltunk. - Ez... izé... bonyolult... - mondom végül. Végül is az. Bonyolult. Csupa nagy betűvel.
Bólint egyet, és nem firtatja a dolgot. Hálás vagyok neki ezért.
Lépteket hallok, az ajtó felé kapom a fejem, ahol feltűnik egy őr, két tálcával a kezében.
- Vacsora. - mondja mogorván, és belöki a tálcát az egyetlen, a rács mellett álló kis asztalra.Elég undorítóan néz ki, összefoglalóan két tálca ragacs. Undorító, még vámpír szemmel is.
Mortonra pillantok, aki ugyanilyen undorral nézi a tálcát. Van egy olyan érzésem, hogy éhen marad ma este. Még szerencse, hogy ittam mielőtt eljöttem otthonról.
- Nem eszel? - kérdezi rám nézve. Undorral nézek vissza a "kajára" majd rá.
- Kösz, nem. Nincs kedvem egy étel mérgezéshez. Amúgy ettem, mielőtt eljöttem. - mondom. Ráadásul ez még nem is hazugság.
- Adsz egy tálcát? - kérdezi, mivel az asztalka az én oldalamon van.
Négykézláb odamegyek a priccsemen az asztalhoz, elveszem az egyik tálcát, és odaadom neki.
Elkezdi turkálni a ragacsot, de egy falatot sem eszik belőle. Direkt figyelem. Csodálkoznék, ha egy falatot is tudna enni abból.
- Turkáld össze, mintha ettél volna belőle. - mondja, amikor észreveszi, hogy figyelem.
Bólintok. Szóval erre ment ki az egész.
Felveszem a másik tálcát és összetúrom azt az izét. Még undorítóbban néz ki, mint előtte, ha ez lehetséges. Pfuj...
- Azt hiszem, én alszok egy kicsit. - mondja, és ebben a pillanatban leoltódik a villany. Még szerencse, hogy látok a sötétben.
Visszaviszem a tálcát az asztalra, majd a Mortonét is. Ő már befészkelődött az alváshoz, de látom a kék szemét.
Valami olyan furcsa benne, de igazából nem tudom, hogy mi az...
- Legalább tégy úgy, mint aki alszik. - mondja suttogva. - Ha az őrök bejönnek, és észreveszik, hogy ott ülsz, akkor nem szeretnék a helyedben lenni.
Honnan tudja, hogy ülök, és nem fekszek?!
Fészkelődni kezdek, és lefekszek, és a kemény párnára hajtom a fejem, magamat pedig betakarom a szúrós, nehéz takaróval.
- Honnan?... - kezdem, de a szavamba vág.
- Onnan, hogy nem fészkelődtél, vagy ilyenek. - mondja a választ a félig kimondott kérdésemre.
Behunyja a szemét.
Pár perc múlva egyenletes szuszogást hallok felőle. Alszik. Jó neki.
Most én is szeretnék aludni. Legalább addig kikapcsolhatnám az agyam. Itt legalább nincsenek vámpír vadászok, legalább is remélem.
Néhány órája már itt vagyok. Már a padló minden mintáját az agyamba véstem, és a fal összes repedését ismerem. Iszonyúan unatkozom. Most iszonyúan örülnék egy könyvnek.
Volt egy a kocsimban. Te jó ég, mi lesz a Mercimmel?! Minden cuccom benne van. Remélem bezártam.
Igen, bezártam, a kulcsom pedig elvették. Remélem senki sem töri fel.
Felsóhajtok.
- Mi a baj? - kérdezi suttogva Morton. Teljesen megdöbbenek, hogy még ébren van. Azt hittem, hogy alszik.
- Semmi, csak eszembe jutott a kocsim. Ott kellett hagynom, ahol elkaptak. - suttogom. - De te nem alszol?
Na igen, szerintem ez volt az évszázad leghülyébb kérdése, de mindegy.
- Mint látod... hallod. - a hangján hallom, hogy mosolyog.
- Mikor engednek ki? - ezt igazából költői kérdésnek szánom, nem várok rá választ.
- Holnap, vagyis ma, mivel szerintem már jóval elmúlt éjfél. Ilyenkor csak huszonnégy órára zárnak be. Utána kapsz egy büntetési csekket, amit harminc napon belül be kell fizetned.
- Ööö... köszi. - mondom. - Te mikor "szabadulsz"? - itt idézőjeleket rajzolok a kezemmel a levegőbe.
- Ma. - mondja. - Kicsit előbb, mint te.
Bólintok egyet, de utána leesik, hogy ezt nem láthatja.
Helyesen cselekedtem, amikor úgy döntöttem, hogy elhagyom a várost, csak a kivitelezéssel van némi baj. Amikor kijutok, és visszamegyek a kocsimhoz, akkor a sebesség határon belül elhagyom a várost. Lehet, vissza sem jövök.
Kicsit sajnálom. Szerettem itt lakni, még a mellett is, hogy Jack állandóan idegesített.
Vajon mit szól ahhoz, hogy elhagyom a várost? Vajon kiakad? Ne t'án utánam jön? Igazából nem is tudom, hogy mit szólnék hozzá. Direkt azért nem szóltam neki, mert nem akartam, de ha megjelenne, el tudnám zavarni? Nem biztos.
Engem néz. Pár másodpercig farkas szemezünk, majd ő elfordítja a szemét. Csodálkozva veszem észre, hogy kék a szeme. Pont, mint nekem.
- És, téged miért hoztak be? - kérdezi. A hangja mély, pont olyan, mint amit az ember várna tőle. Habár sokszor az ilyen "keménycsávók" szoktak a legérzelgősebbek lenni. Ne a borítóról ítélj meg egy könyvet.
- Gyorshajtás. - mondom.
Felvonja az egyik szemöldökét, valami olyasmit üzenve, hogy ez most komoly? vagy valami ilyesmi.
- Jól van na, három óra alatt kétszer kapott el ugyanaz a zsaru. - mondom védekezően. Nem is értem, hogy miért magyarázkodom. - Na és te?
- Azt mondják, hogy megtámadtam egy embert, pedig csak megmagyaráztam neki, hogy ha még egyszer hozzányúl Rositához, akkor megölöm. - mondja vállat vonva.
- Rosita? - kérdezem felvont szemöldökkel.
- A motorom. Egy Harley. - na mit mondtam?
- Tudod, tudtam, hogy motoros vagy. - mondom, igazából nem is tudom, hogy miért.
- Miért? Mert kivarrt vagyok, meg nagy darab? - kérdezi.
- Nem, motoros bakancs, és bőr mellény. - helyesbítem.
- Igaz. - bólint nevetve. Az öblös nevetése betölti az egész cellát. - Morton vagyok.
- Alice. - mondom, majd kezet fogunk.
Visszaülök a priccsemre, mivel a kéz fogáshoz fel kellett, hogy álljak. Felhúzom a térdem, és átkarolom, az állam pedig megtámasztom rajta.
- Mióta vagy itt? - kérdezem.
- Tegnap óta, úgyhogy már nem sokáig tarthatnak itt. - mondja.
- Milyen gyakran hoznak be?
- Túlságosan is gyakran. - sóhajtja. - Amúgy hány éves vagy?
- Tizennyolc. - hazudom. Végül is van benne valami, mivel annyi voltam, amikor átváltoztattak. - Te?
- Harmincegy.
- A feleséged mit szólt hozzá, hogy behoztak?
Vállat von. - Nincs feleségem, szingli vagyok. Na és te?
Megvonom a vállam. Ez igazán fogós kérdés, mivel ami Jack és köztem van az nem nevezhető kapcsolatnak, de mind a ketten szeretjük a másikat, ráadásul közös múltunk is van. Igen tartalmas múltunk. - Ez... izé... bonyolult... - mondom végül. Végül is az. Bonyolult. Csupa nagy betűvel.
Bólint egyet, és nem firtatja a dolgot. Hálás vagyok neki ezért.
Lépteket hallok, az ajtó felé kapom a fejem, ahol feltűnik egy őr, két tálcával a kezében.
- Vacsora. - mondja mogorván, és belöki a tálcát az egyetlen, a rács mellett álló kis asztalra.Elég undorítóan néz ki, összefoglalóan két tálca ragacs. Undorító, még vámpír szemmel is.
Mortonra pillantok, aki ugyanilyen undorral nézi a tálcát. Van egy olyan érzésem, hogy éhen marad ma este. Még szerencse, hogy ittam mielőtt eljöttem otthonról.
- Nem eszel? - kérdezi rám nézve. Undorral nézek vissza a "kajára" majd rá.
- Kösz, nem. Nincs kedvem egy étel mérgezéshez. Amúgy ettem, mielőtt eljöttem. - mondom. Ráadásul ez még nem is hazugság.
- Adsz egy tálcát? - kérdezi, mivel az asztalka az én oldalamon van.
Négykézláb odamegyek a priccsemen az asztalhoz, elveszem az egyik tálcát, és odaadom neki.
Elkezdi turkálni a ragacsot, de egy falatot sem eszik belőle. Direkt figyelem. Csodálkoznék, ha egy falatot is tudna enni abból.
- Turkáld össze, mintha ettél volna belőle. - mondja, amikor észreveszi, hogy figyelem.
Bólintok. Szóval erre ment ki az egész.
Felveszem a másik tálcát és összetúrom azt az izét. Még undorítóbban néz ki, mint előtte, ha ez lehetséges. Pfuj...
- Azt hiszem, én alszok egy kicsit. - mondja, és ebben a pillanatban leoltódik a villany. Még szerencse, hogy látok a sötétben.
Visszaviszem a tálcát az asztalra, majd a Mortonét is. Ő már befészkelődött az alváshoz, de látom a kék szemét.
Valami olyan furcsa benne, de igazából nem tudom, hogy mi az...
- Legalább tégy úgy, mint aki alszik. - mondja suttogva. - Ha az őrök bejönnek, és észreveszik, hogy ott ülsz, akkor nem szeretnék a helyedben lenni.
Honnan tudja, hogy ülök, és nem fekszek?!
Fészkelődni kezdek, és lefekszek, és a kemény párnára hajtom a fejem, magamat pedig betakarom a szúrós, nehéz takaróval.
- Honnan?... - kezdem, de a szavamba vág.
- Onnan, hogy nem fészkelődtél, vagy ilyenek. - mondja a választ a félig kimondott kérdésemre.
Behunyja a szemét.
Pár perc múlva egyenletes szuszogást hallok felőle. Alszik. Jó neki.
Most én is szeretnék aludni. Legalább addig kikapcsolhatnám az agyam. Itt legalább nincsenek vámpír vadászok, legalább is remélem.
Néhány órája már itt vagyok. Már a padló minden mintáját az agyamba véstem, és a fal összes repedését ismerem. Iszonyúan unatkozom. Most iszonyúan örülnék egy könyvnek.
Volt egy a kocsimban. Te jó ég, mi lesz a Mercimmel?! Minden cuccom benne van. Remélem bezártam.
Igen, bezártam, a kulcsom pedig elvették. Remélem senki sem töri fel.
Felsóhajtok.
- Mi a baj? - kérdezi suttogva Morton. Teljesen megdöbbenek, hogy még ébren van. Azt hittem, hogy alszik.
- Semmi, csak eszembe jutott a kocsim. Ott kellett hagynom, ahol elkaptak. - suttogom. - De te nem alszol?
Na igen, szerintem ez volt az évszázad leghülyébb kérdése, de mindegy.
- Mint látod... hallod. - a hangján hallom, hogy mosolyog.
- Mikor engednek ki? - ezt igazából költői kérdésnek szánom, nem várok rá választ.
- Holnap, vagyis ma, mivel szerintem már jóval elmúlt éjfél. Ilyenkor csak huszonnégy órára zárnak be. Utána kapsz egy büntetési csekket, amit harminc napon belül be kell fizetned.
- Ööö... köszi. - mondom. - Te mikor "szabadulsz"? - itt idézőjeleket rajzolok a kezemmel a levegőbe.
- Ma. - mondja. - Kicsit előbb, mint te.
Bólintok egyet, de utána leesik, hogy ezt nem láthatja.
Helyesen cselekedtem, amikor úgy döntöttem, hogy elhagyom a várost, csak a kivitelezéssel van némi baj. Amikor kijutok, és visszamegyek a kocsimhoz, akkor a sebesség határon belül elhagyom a várost. Lehet, vissza sem jövök.
Kicsit sajnálom. Szerettem itt lakni, még a mellett is, hogy Jack állandóan idegesített.
Vajon mit szól ahhoz, hogy elhagyom a várost? Vajon kiakad? Ne t'án utánam jön? Igazából nem is tudom, hogy mit szólnék hozzá. Direkt azért nem szóltam neki, mert nem akartam, de ha megjelenne, el tudnám zavarni? Nem biztos.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése