Szeretném még felhíni a figyelmeteket az oldalt lévő szavazásra, mivel nem nagyon igyekeztek szavazni (tisztelet a kivételnek). Igazából nagyon kíváncsi vagyok, hogy ti melyik teambe tartoztok.
Igazából nem tudom, hogy láttátok-e az alul levő pipálós véleménynyilvánítót, és szeretnélek titeket megkérni arra, hogy pipáljatok nekem.
Ennyit akarok is, és abba is hagyom a felesleges dumát, és jó olvasást kívánok.
Igazából nem tudom, hogy láttátok-e az alul levő pipálós véleménynyilvánítót, és szeretnélek titeket megkérni arra, hogy pipáljatok nekem.
Ennyit akarok is, és abba is hagyom a felesleges dumát, és jó olvasást kívánok.
ALICE
A szobámban vagyok, és pakolok. Nincs kedvem menekülni, megint. Olyan jól érzem magam itt, erre együtt vacsorázom az ellenséggel. Értem én, hogy tartsd közel magad a barátaidhoz, de még közelebb az ellenségeidhez, de ez azért túlzás.
Igazából nem akarom, hogy bárkinek baja legyen, még Jacknak sem.
Nem akarok tőle búcsúzkodni, az túlságosan fájna, ráadásul, lehet, hogy velem tartana az akaratom ellenére, és azt meg még annyira nem akarom. Igazából nem vagyok biztos benne, hogy akkor távol tudnám magam tartani tőle. Pedig megesküdtem neki, és magamnak is. És én nem szoktam megszegni a szavam.
Miért kell ezeknek a vámpír vadászoknak épp itt laknia?! Most, amikor az életem kezd helyre jönni. Egy kis normális (amennyire az az én esetemben lehetséges) életre vágytam, amit meg is kaptam. Erre ezek tönkre teszik. Pedig épp sínen volt az életem.
Mérgesen beledobok egy pulóvert az utazó táskámba. Szerencsére annyira még nem rendezkedtem be, így nem annyira nehéz összepakolni. Még jó, hogy kaptam egy kocsit Joshtól, így el tudok cuccolni könnyen.
Elveszem a fényképet az éjjeli szekrényemről. Sandra, meg én vagyunk rajta, még Londonban, amikor mind a ketten a Big Bennek "támaszkodunk". Azt hiszem az egyik osztály társunkat kértük meg rá, hogy fényképezzen.
Hiányozni fog. Teresa óta nem volt barátnőm Lindán kívül. Őt is csak alig kezdtem megismerni, erre itt kell hagynom őt egy szó nélkül. Mert nem mondhatom, hogy ,,Bocsi, de el kell mennem, mivel Alex szülei ki akarnak nyírni engem is, és a családom is, ha itt maradok.... Ja, és, hogy miért? Mert, ők a mi természetes ellenségeink".
Vajon hány vámpír vadász leselkedik még a városban rajtuk kívül? kocsi motorjának zaját hallom, majd ajtó csapódást, és lépteket a lépcsőn. Bejön Josh. Pontosabban inkább beront, mivel az ajtó nekicsapódik a falnak, és ahogy "visszapattan" róla majdnem fejbe vágja. Ha nem ebben a helyzetben lennék, most a hasamat fognám a röhögéstől. De így, csak egy mosolyra futja.
- Linda úgy öt perce felhívott, hogy már is el akarsz menni. - mondja ingerülten, de tudom, hogy ez inkább csak a kétségbeesését takarja.
Bólintok, mivel a torkomban hatalmas gombócot érzek, és nem tudnék tőle megszólalni, vagy erőt venne rajtam a zokogás, ha mégis sikerülne.
- Nem mész sehova! - határozott a hangja, és a nyomaték kedvéért beáll az ajtóba.
Megrázom a fejem.
- Muszáj megtennem. - suttogom. Nem nézek a szemébe, inkább a táska cipzárjával játszom. Jobb, mintha látnám az arcán a kétségbeesést.
- Nem, nem muszáj, vagy, ha igen, akkor veled megyek.
- NEM! Eddig is egyedül éltem, kibírom most is. Nem akadályozhatsz meg benne. - ahogy haladok előre a mondatban, egyre ingerültebben, hangosabban mondom. - Megvártam, hogy hazagyere búcsúzkodni, de nem téríthetsz vissza.
- És mi lesz Alexszel? - kérdezi hirtelen.
Erre már én is gondoltam, hogy majd vajon ki fogja kitanítani, de nem a dzsungel közepén hagyom egyedül, hanem egy olyan helyen, ahol egy csomó vámpír van. - Majd ti befejezitek. Vagy Jack, vagy valaki.
Fogom a táskám, és elindulok fel. - Most pedig engedj ki!
Mire észbe kapnék már hevesen ölel. Annyira szorosan tart, hogy már majdnem összetöri a csontjaimat. Ez most nem érdekel. Egyikünk sem tudja, hogy meddig tart ez a búcsú, lehet, hogy csak pár hónap, de lehet, hogy évekig.
A vállába temetem az arcom, és lenyelem a könnyeimet. Utálok búcsúzkodni. Ez az egyik ok, amiért nem szólok Jacknek, a másik pedig az, hogy biztos vagyok benne, hogy velem jönne.
Kibújok Josh öleléséből. Kienged az ajtón.
Lemegyek a lépcsőn, egyenest a konyhába. Ott ül Linda és Alex. Néma csendben.
- Nos,....- mondom. Igazából nem is tudom, hogy mit akarok ebből kihozni. - Hát akkor... Sziasztok.
Mindkettőjüket megölelem, Lindát egy kicsit tovább, mert nem akar elengedni.
A frigóból kiveszek egy üveg vért, megiszom, majd az üveget a mosogatóba teszem. Végig érzem a többiek pillantását magamon.
- Még látjuk egymást. - mondom. Könnyednek tűnik a hangom, de igazából a sírás fojtogat. Ezért kell mihamarabb elmennem, mivel nem akarom, hogy sírni lássanak.
Kimegyek a konyhából, amilyen gyorsan csak tudok.
A következő másodpercben már a kocsimban ülök. Rálépek a gázra, és elhajtok.
Belepillantok a visszapillantóban senkit sem látok. Ez igazából jó is meg rossz is. Legalább így könnyebb elmennem.
A visszatartott könnyektől már az egész látó mezőm rózsaszín. Nagyot nyelek, hátha így csökken a könnyek mennyisége.Nem sok sikerrel járok.
A gázra lépek.
Egyszerűen száguldok. Már csak pár kilométer van a város végéig, amikor meghallom mögöttem a szirénát. Megint.
A visszapillantóba nézek, természetesen csak én vagyok az utcán, meg a rendőr autó. Kitörlöm a szememből a könnyeket, majd leparkolok.
A zsaru közvetlenül mögém áll le, majd kiszáll belőle.
Amikor az ablakhoz ér, megpillantom ugyanazt a járőrt, aki pár órával ez előtt megbüntetett. Ilyen az én formám. Lehúzom az ablakot, az arcán látom a felismerést, amikor megpillant.
- Lám, lám, lám. Ms. Georga. Egy este kétszer is találkozunk Úgy látom, még az előző büntetését sem fizette be, így muszáj lesz bevinnem.- kárörvendő a hangja. Érzem, ahogy megfeszül az állkapcsom. Ez a faszi mit gondol, este tízkor befizetem neki?! Ez tiszta hülye. - Kérem, szálljon ki a gépjárművéből.
Szem forgatva kiszállok, erre megbilincseli az egyik, majd a másik kezemet is.
A bilincs beleváj a bőrömbe. Fáj. De a megaláztatás jobban zavar.
Elvezet a kocsihoz, majd beültet a hátsó ülésre. Mint valami bűnözőt.
Elindul a kocsi, gondolom az őrsre.
- Miért volt erre szükség? - kérdezem. Egy picit kíváncsi vagyok, hogy miért kezelnek úgy, mint valami bűnözőt. Pedig csak egy kicsit túl léptem a megengedett sebességet.
- Azért, mert nem engedhetem meg senkinek sem, hogy egy este kétszer is megszegje a szabályokat. - morogja, miközben a visszapillantóból engem vizslat. Pár másodpercig farkas szemezünk, majd ő elfordítja a fejét. A tekintetét az úton tartja, már amennyire én látom.
Bólintok, de nem adok neki igazat.
Tíz perc alatt odaérünk, és ő bevezet. Mindenki aki ott van minket néz, én pedig majd' el süllyedek a szégyenemben.
Azon imádkozok, hogy Josh ne legyen bent. Szerencsére nem látom sehol.
A zsaru bevezet egy cellába, majd rám zárja az ajtót. Ott egy harminc körüli férfi ül egy priccsen, és meredten néz rám. Derékig érő szőke haja van, ami csimbókokban lóg. egy bőr mellény van rajta, Farmerral, és motoros bakanccsal. A kilátszó karja tele van varrva mindenféle tetkóval. Ráadásul olyan százötven kilós lehet. Eléggé félelmetes látványt nyújt.
Lerogyok a másik priccsre, és a tenyerembe temetem az arcom.
Vajon hány vámpír vadász leselkedik még a városban rajtuk kívül? kocsi motorjának zaját hallom, majd ajtó csapódást, és lépteket a lépcsőn. Bejön Josh. Pontosabban inkább beront, mivel az ajtó nekicsapódik a falnak, és ahogy "visszapattan" róla majdnem fejbe vágja. Ha nem ebben a helyzetben lennék, most a hasamat fognám a röhögéstől. De így, csak egy mosolyra futja.
- Linda úgy öt perce felhívott, hogy már is el akarsz menni. - mondja ingerülten, de tudom, hogy ez inkább csak a kétségbeesését takarja.
Bólintok, mivel a torkomban hatalmas gombócot érzek, és nem tudnék tőle megszólalni, vagy erőt venne rajtam a zokogás, ha mégis sikerülne.
- Nem mész sehova! - határozott a hangja, és a nyomaték kedvéért beáll az ajtóba.
Megrázom a fejem.
- Muszáj megtennem. - suttogom. Nem nézek a szemébe, inkább a táska cipzárjával játszom. Jobb, mintha látnám az arcán a kétségbeesést.
- Nem, nem muszáj, vagy, ha igen, akkor veled megyek.
- NEM! Eddig is egyedül éltem, kibírom most is. Nem akadályozhatsz meg benne. - ahogy haladok előre a mondatban, egyre ingerültebben, hangosabban mondom. - Megvártam, hogy hazagyere búcsúzkodni, de nem téríthetsz vissza.
- És mi lesz Alexszel? - kérdezi hirtelen.
Erre már én is gondoltam, hogy majd vajon ki fogja kitanítani, de nem a dzsungel közepén hagyom egyedül, hanem egy olyan helyen, ahol egy csomó vámpír van. - Majd ti befejezitek. Vagy Jack, vagy valaki.
Fogom a táskám, és elindulok fel. - Most pedig engedj ki!
Mire észbe kapnék már hevesen ölel. Annyira szorosan tart, hogy már majdnem összetöri a csontjaimat. Ez most nem érdekel. Egyikünk sem tudja, hogy meddig tart ez a búcsú, lehet, hogy csak pár hónap, de lehet, hogy évekig.
A vállába temetem az arcom, és lenyelem a könnyeimet. Utálok búcsúzkodni. Ez az egyik ok, amiért nem szólok Jacknek, a másik pedig az, hogy biztos vagyok benne, hogy velem jönne.
Kibújok Josh öleléséből. Kienged az ajtón.
Lemegyek a lépcsőn, egyenest a konyhába. Ott ül Linda és Alex. Néma csendben.
- Nos,....- mondom. Igazából nem is tudom, hogy mit akarok ebből kihozni. - Hát akkor... Sziasztok.
Mindkettőjüket megölelem, Lindát egy kicsit tovább, mert nem akar elengedni.
A frigóból kiveszek egy üveg vért, megiszom, majd az üveget a mosogatóba teszem. Végig érzem a többiek pillantását magamon.
- Még látjuk egymást. - mondom. Könnyednek tűnik a hangom, de igazából a sírás fojtogat. Ezért kell mihamarabb elmennem, mivel nem akarom, hogy sírni lássanak.
Kimegyek a konyhából, amilyen gyorsan csak tudok.
A következő másodpercben már a kocsimban ülök. Rálépek a gázra, és elhajtok.
Belepillantok a visszapillantóban senkit sem látok. Ez igazából jó is meg rossz is. Legalább így könnyebb elmennem.
A visszatartott könnyektől már az egész látó mezőm rózsaszín. Nagyot nyelek, hátha így csökken a könnyek mennyisége.Nem sok sikerrel járok.
A gázra lépek.
Egyszerűen száguldok. Már csak pár kilométer van a város végéig, amikor meghallom mögöttem a szirénát. Megint.
A visszapillantóba nézek, természetesen csak én vagyok az utcán, meg a rendőr autó. Kitörlöm a szememből a könnyeket, majd leparkolok.
A zsaru közvetlenül mögém áll le, majd kiszáll belőle.
Amikor az ablakhoz ér, megpillantom ugyanazt a járőrt, aki pár órával ez előtt megbüntetett. Ilyen az én formám. Lehúzom az ablakot, az arcán látom a felismerést, amikor megpillant.
- Lám, lám, lám. Ms. Georga. Egy este kétszer is találkozunk Úgy látom, még az előző büntetését sem fizette be, így muszáj lesz bevinnem.- kárörvendő a hangja. Érzem, ahogy megfeszül az állkapcsom. Ez a faszi mit gondol, este tízkor befizetem neki?! Ez tiszta hülye. - Kérem, szálljon ki a gépjárművéből.
Szem forgatva kiszállok, erre megbilincseli az egyik, majd a másik kezemet is.
A bilincs beleváj a bőrömbe. Fáj. De a megaláztatás jobban zavar.
Elvezet a kocsihoz, majd beültet a hátsó ülésre. Mint valami bűnözőt.
Elindul a kocsi, gondolom az őrsre.
- Miért volt erre szükség? - kérdezem. Egy picit kíváncsi vagyok, hogy miért kezelnek úgy, mint valami bűnözőt. Pedig csak egy kicsit túl léptem a megengedett sebességet.
- Azért, mert nem engedhetem meg senkinek sem, hogy egy este kétszer is megszegje a szabályokat. - morogja, miközben a visszapillantóból engem vizslat. Pár másodpercig farkas szemezünk, majd ő elfordítja a fejét. A tekintetét az úton tartja, már amennyire én látom.
Bólintok, de nem adok neki igazat.
Tíz perc alatt odaérünk, és ő bevezet. Mindenki aki ott van minket néz, én pedig majd' el süllyedek a szégyenemben.
Azon imádkozok, hogy Josh ne legyen bent. Szerencsére nem látom sehol.
A zsaru bevezet egy cellába, majd rám zárja az ajtót. Ott egy harminc körüli férfi ül egy priccsen, és meredten néz rám. Derékig érő szőke haja van, ami csimbókokban lóg. egy bőr mellény van rajta, Farmerral, és motoros bakanccsal. A kilátszó karja tele van varrva mindenféle tetkóval. Ráadásul olyan százötven kilós lehet. Eléggé félelmetes látványt nyújt.
Lerogyok a másik priccsre, és a tenyerembe temetem az arcom.
P.S.: Bele kezdtem barátnőmmel egy blogba, és ha érdekel, akkor kattintsatok nyugodtan ide.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése