6. Fejezet

Sziasztok! Mint ígértem most hamarabb meghoztam az új részt, mint szoktam :D
Volt egy kis változtatás időközben, pontosan, Jack nem Alicék osztályfőnöke, az első két órájuk dupla töri, és a kirándulás tanulmányi kirándulás lesz.
Na ennyit akartam mondani, jó olvasást, sziasztok!

ALICE

A gimis életem második napjának reggelén nagyon hamar elkészülök.
A konyhában ülök, és egy könyvet olvasok, pontosabban a Vámpírnaplókat. Hogy ennek mennyire nincs semmi köze az igazi vámpírokhoz. Habár a mai modern irodalomban ez áll a legközelebb a valósághoz. De legalább nem úgy ábrázolnak minket, mint abban a szörnyű Drakula sztoriban. Vagy az Alkonyatban. Csillogás?! Na ne már, még csak az kéne. Habár még mindig, jobb, mint a megsülés.
- Mit olvasol? - kérdezi Linda, amikor bejön a konyhába. A frigóhoz megy, és kivesz egy üveg vért. Még mindig csak nullás van itthon, de ez őt nem nagyon érdekli.
Unottan felemelem a könyvem, hogy le tudja olvasni a borítóról a címet. Amikor sikerül neki elhúzza a száját. Utálja a modern irodalmat. Ő leragadt Shakespeare- és Dickensnél.
Josh vágtat le a lépcsőn. Már rajta van az egyenruhája. Ő zsaru, így, szerintük, mindig értesülünk arról, hogyha kevésbé civilizált vámpírok érkeznek a városba, mivel ők nem vesződnek az áldozatok meggyógyításával, így a szerencsétlen elvérzik, vagy szimplán nem marad elég vére.
- Tudtad, hogy Jack is a városban lakik? - kérdezem. Josh megdermedt.
- Igen, de te honnan tudod? - kérdezi aggódva.
Megvonom a vállam. - A töritanárom. Miért nem szóltatok róla?
- Nem akartunk felzaklatni, tudjuk, hogy mennyire fájt neked a múltkori is. Nem akartuk, hogy újra elhagyj minket. Reméltük, hogy később tudod meg.
Mielőtt hozzájuk költöztem volna nomád életmódot folytattam. Néha vadásztam, de inkább ismerősöktől vettem lopott vért. Ha valaki kétszáz éves, akkor vannak kapcsolatai.
Menekültem a múlt elől, a szívfájdalmam elől, a történtek elől. Egyszer volt olyan egész életemben, hogy megfutamodtam, de az majdnem húsz évig tartott.
- Nem megyek sehova. Nem fogok még egyszer gyáván megfutamodni előle, és a történtek elől.
- Büszke vagyok rád húgi - mondja mosolyogva, és átölel, majd a hajamba puszil. - De ha nem bírod, ha túlságosan fáj, akkor nem muszáj itt maradnod. Tudom, hogy nehéz neked.
- Köszönöm - mondom a sírás határán, pedig én nagyon ritkán szoktam sírni.
Rápillantok az órára.
Fél nyolc. Felállok, elrakom a könyvem, majd fogom a kocsikulcsom és elindulok.
Az ég ma is be van  borulva, de nem esik, szerencsére.
Beülök a kocsiba, majd bedobom a táskám a hátsó ülésre, mivel tegnap Sandrával megbeszéltük, hogy reggel érte megyek, így együtt megyünk a suliba. Előveszem a kis cetlit a zsebemből, amire leírta tegnap a címét, hogy megtaláljam.
Beírom a GPS-be.
A szerkezet kivezet a városból, majd egy elhagyatott területre irányít.
Leállok az út szélén.
- Újratervezés. - szólal meg a géphang a GPS-ből.
- Ha nem mondod nem jöttem volna rá, hogy rossz helyen vagyok - rivallok rá. Te jó ég! Kezd elmenni az eszem, egy géphez beszélek.
Előkotrom a zsebemből a mobilom, majd megkeresem Sandra számát, mivel tegnap számot is cseréltünk.
Tárcsázok. 
Két csörgés után fel is veszi.
- Szia! Mikor jössz? - szól bele.
- Na, pont ez az. Az a rohadt GPS kivezetett a határba. Halvány gőzöm sincs, hogy hol vagyok, és tuti, hogy el is fogok késni. Már most háromnegyed van.
- Nos, figyelj. Én akkor megyek gyalog, te meg egyenesen gyere be a suliba - mondja.
- Aha, de halvány lila gőzöm sincs, hogy hol vagyok - mondom ingerülten.
- Mond el, hogy mit látsz magad körül.
- Hát épp ez az! Semmit nem látok! Nincs semmi körülöttem, csak a pusztaság. Vagy két mérföldre van a tábla, körülöttem meg a végtelen természet. Pff....
- Nos, szerintem írd be a suli címét a GPS-be, hátha oda vezet - ajánlja.
- Na persze, és ez a szar meg majd elvezet a Nagy Falhoz.
- Jó, akkor fordulj meg, és menj arra, amerről jöttél.
- Kösz! - vágom rá, nem túl kedvesen. - Majd találkozunk...valamikor - mondom, és leteszem.
  Rükvercbe teszem a kocsit, majd megfordulok.
Elindulok, majd az utat figyelve barangolok, mivel én barom letértem az aszfaltról valami kitaposott földútra.
Már vagy öt perce megyek, de semmi ismerőset nem látok, mivel, idefele egy csomó kis utcába bementem. A főutat még mindig nem találom. Ráadásul még a szagokat sem érezek.
BRRR...
Ezt mond, hogy nem a kocsim adja ki. Légyszi'.
BRRRRRRR...
Hirtelen leáll a Mercim. Elindítom újra, de semmit nem használ, mivel azonnal le is fullad. Mérgemben rácsapok a kormányra.
- Újratervezés - szólal meg a GPS. Mérgemben fogom, letépem a műszerfalról, és kihajítom a vezető ülés felőli ablakon. Még szerencse, hogy lehúztam.
Nem maradhatok ott, mivel suliba csak mennem kell, mivel, ha nem megyek, akkor Jack azt hiszi, hogy beijedtem tőle, és azt nem hagyom. Ezért fogom a táskám és a slusszkulcsot, majd kiszállok a kocsiból. Mérgemben belerúgok a kerékbe.
Az sziszegve leereszt. 

Ó, hogy baszná meg!
Megnyomom az önzárót, a hátamra dobom a táskám, majd futni kezdek.
A szagomat követem, így hamar eljutok a tábláig.
Itt le kell lassítanom emberi tempóba, mivel elég feltűnő lenne, ha egy tizennyolc éves lány kétszáz fölött száguldozik, kocsi, vagy bármilyen jármű nélkül.
Sétálni kezdek, amikor valami nedveset érezek az arcomon.
Ne, ne, légyszi' ne ess!
És akkor leszakad az ég. Mintha dézsából öntenék.
- Hát ez kurva jó! - kiáltok fel. A második napomon úgy fogok kinézni, mint egy ázott kutya. Remek!
Amilyen gyorsan csak tehetem futni kezdek.

Negyed kilencre érek a suliba, persze teljesen szétáztam. A portás tekintetét végig érezem magamon.
A terembe bekopogok, majd felszegett állal bemegyek.
A többiek mind kikerekedett szemmel néztek rám, kivéve Jacket, mivel ő rám sem néz.
- Áh, ms. Georga, késtél. Már csak fél órád van megírni a tesztet. És ezt meg is tudja írni, mivel ez csak a tegnapi anyagról szól - nyújt felém egy papírlapot.
Elveszem.
Csak most néz rám. Amikor megpillant kikerekedik a szeme, és az ajkába kell harapnia, nehogy felnevessen. A szemem villámokat szór.
- Jól nézel ki - mondja úgy, hogy csak én halljam.
- Fogd be - sziszegem, majd méltóságteljesen, felszegett állal a helyemre indulok.
Végig érezem magamon a többiek tekintetét.
Leülök a helyemre, majd elolvasom az első - az egyetlen - feladatot. ,,Írd le az I. Világháborús béketárgyalások menetét.''
Ez gyerekjáték, mivel Jack és én együtt lógtunk be az összes tárgyalásra. Elmosolyodom, majd hozzákezdek a feladathoz.
A kicsengőkor Jack beszedi a dolgozatokat.
- Nos, a következő történelem órán ki is javítom - mondja, majd kimegy a teremből.
- Miért áztál így el? - kérdezi Alex vigyorogva. - Musicales pillanatod volt? It's raining man. Hallelujah, it's raining man - kezdi énekelni, mellesleg hamisan
-Nem, azért, mert az a rohadt kocsim lerobbant a határban, és gyalogolnom kellett, és amikor beértem a városba szakadni kezdett az eső - forrongok..
Alex felnevet.
- Nem röhög, együtt érez - mondom neki mosolyogva. Erre felnevet, megint. - Neked ugye terepjáród van? - kérdezem.
- Igen, miért?
- Mint mondtam, a kocsim lerobbant a határban, és el kellene vontatni - mondom. - Segítesz?
- Igen - sóhajtja.
- Tudtátok a dogát? - kérdezi Sandra.
Alex megrázza a fejét.
- Igen - mondom. - Te?
- Amikor ezt vettük épp veletek beszélgettem - mondja, majd elhúzza a száját.
- Bocs - mondom. Sandra megrázza a fejét.
- Nincs valami száraz cuccod? - kérdezi Alex. - Mondjuk tesi cucc?
- Nincs tesim - mondom, és elhúztam a szám. - Más cuccom nincs - megvonom a vállam.
- Meg fogsz fázni - mondja Sandra. Ha ember lennék, akkor lehet, de vámpírként immúnis lettem az összes betegségre. Gondolom a vámpírgének kinyírják a bacikat, vagy valami ilyesmi.
- Azt nem hiszem - morgom.
- Miért? - kérdezi Sandra.
- Ööö... őrös az immunrendszerem - hazudom... Várjunk csak! Hiszen ez nem is hazugság!
- Jó neked - röhög fel valaki a hátam mögött.
Egy barna hajú, elég magas srác áll mögöttem. Eléggé helyes, barna szeme barátságosan néz rám. Nem láttam még egyik órámon sem, viszont amikor tegnap bejöttem a táskámért, akkor itt volt Alexszel.
- David vagyok - mondja, majd kezet nyújt. Gyorsan kezet fogunk.
- Alice - mondom. - De szerintem ezt tudod - rá mosolygok.
- Igen. - mondja. - Hogy érzed magad itt?
- Jól - vonok vállat. Mit mondhattam volna? Késztetés éreztem, hogy kinyírjam a töritanárom, akivel nem mellesleg évszázadok óta se veled- se nélküled kapcsolatban vagyok? És te láttad szombaton az X Faktort?
- Megkérdezhetem, hogy miért vagy csurom víz?
- Már megkérdezted - mondom. - Amúgy reggel a hülye GPS kivezetett valahova a pusztába, majd lerobbant a kocsim, így gyalog kellett bejönnöm, a táblánál pedig a nyakamba szakadt az ég. Persze a dzsekim nem vettem fel reggel.
Megszólal a csengő. David elindul kifelé. - Császtok! - köszön még vissza a válla fölött.
A többiek is elkezdenek beszállingózni, a sort Jack zárja.
- Nos, ti kezdjétek el olvasni a tankönyvben a 33. fejezetet, én addig kijavítom a dolgozatokat - mondja, majd el is kezdi a javítást.
Komótosan mind elővesszük a táskánkból a könyveimet.
Mivel még nem kaptam szekrényt, vagy, mi annak a neve, ezért cipelnem kellett, így az én könyvem persze a reggeli zuhé következményében elázott, a lapjai összeragadtak, a betűk összemosódtak.
- Basszus! - suttogom.
- Mi az? - kérdezi Sandra. Felé mutatom a könyvem. Az ajkába harap, hogy ne röhögjön fel.
- Nem vicces - sziszegem.
- De, az - kuncog.
- Ms Georga, és ms McKenzei, ha nem hagyjátok abba, akkor szét ültetlek titeket! - szól ránk Jack.
- Elnézést mr o'Donnel - mondja Sandra szemlesütve. Nekem nem áll szándékomban bocsánatot kérni.
- Csak azt mondtam Sandrának, hogy a tankönyvem teljesen elázott, így olvashatatlan, mivel reggel szakadó esőben kellett bejönnöm - mondom, végig a szemébe nézve.
- Rendben, de ezt miért nem nekem mondtad előbb?
- Mert Sandra ül velem szemben, nem ön - felelem. A többiek felnevetnek.
Igazából nem félek a következményektől, mivel tudom, hogy úgysem köpne be a dirinél. Amúgy ebbe a visszavágós stílusomba szeretett bele. Maradjunk annyiban, hogy sosem voltam egy elveszett virágszál. Egyszer kellett megmentenie, akkor megtette, még most is annak a következményeit nyögi, mert még itt vagyok.
- Értem - mondja nyugodtan. Megszokta már a visszavágásaimat, nem is veszi fel őket. - Akkor mr. Perry könyvéből nézd a tananyagot.
Bólintok.
Alex kettőnk közé tolja a könyvét. Odahajolok, és elkezdetem olvasni a gazdasági válság kialakulását. Istenem, miért kellett nekem beiratkozni a suliba... Jah, azért mert én barom azt hittem, hogy jó buli lesz, na meg, mert nem én tettem. Van egy olyan érzésem, hogy Jack keze van a dologban.
Az óra vége előtt öt perccel kiosztja a dolgozatokat. Megdöbbenésemre egyest kapok, mint az asztalnál mindenki.
- Mi, ez...hogy...én megölöm! - dörmögöm mérgemben
- Mi? - kérdezi Sandra.
- Semmi - vágom rá túl gyorsan. Felvonja a szemöldökét. Nem kérdez többet, de tudom, hogy nem hisz nekem.
Alex rápillant a dogámra. Felnevet. - Akkor mégsem sikerült olyan jól, mint gondoltad.
- Nem, a tanár pikkel rám - mondom durcásan.
- Csodálkozol? - nevet fel Sandra. - Az összes beszélgetésetek alkalmával beszóltál neki, vagy bunkóztál vele. Szemtelenségben egy egytől tízig terjedő skálán tizenegyet kapál.
Eldöntöm, hogy amint kicsengetnek, kiosztom az exemet.
A tanári asztal felé pillantok, de Jack már nincs ott. Remek, Őszemétsége kiment, mielőtt összeveszhettem volna vele. A gyáva tudta, hogy ki fogok akadni. Nem baj, majd felkeresem a tanáriban. Ezt nem ússza meg.
Megszólal a csengő. Felpattanok, fogom a táskám és kiviharzok a teremből.
Hallom magam mögött Sandra lépteit. Nem várom be.
- Hova mész? - ér utol. Biztos futott.
- Megóvni - mondom szárazon. - Figyelj, szerintem találkozzunk az órán.
Bólint. Otthagyom, majd Jack szagát követve utána indulok.
Az egyik folyosón utol érem.
- Miért is lett egyes? - kérdezem ingerülten, majd a melléhez vágom a dogát. Elég erősen üthetem meg, mivel hátratántorodik.
Két alsóbb éves halad el mellettünk. Megbabonázva bámulnak. Nem gyakran láthatnak egy diákot, miközben a tanárát püföli. Rájuk mosolygok. Gyorsan eliszkolnak.
- Muszáj a suli közepén jelenetet rendezni? - sziszegi.
- Igen. - vágom rá reflexből.
- Mi ez? - kérdezi a papírra nézve. Kiveszi a kezem és a mellkasa közül. Még egy másodpercig a mellkasán hagyom a tenyerem, majd elveszem. Még a ruháján keresztül is éreztem az izmait. - Nyugodtan taperolhatsz, nekem jól esik - kényszert érezek rá, hogy orrba vágjam. Ha egyedül lennénk, akkor talán meg is teszem, de mégsem üthetem meg a tanáromat a folyosó közepén.
Megnézi a papírt, majd amikor rájön, hogy mi az elmosolyodik. Ökölbe szorul a kezem.
- Ó, ez a dolgozatod - vált tanári stílusba. - Mi a problémád vele?
- Hogy mi a problémám?! Hogyan lehetett egyes, amikor veled, ismétlem VELED lógtam be a gyűlésekre?! - Majdnem ordítok. - Mi ez, valami büntetés, mert seggfej voltál, vagy mi?
- Nem szívem, hanem mert a tanmenet nem ezt diktálja.
- Ne. Hívj. Így! - sziszegem tagoltan. - Nem vagyok a szíved... már nem.
- Most még ezt mondod - kacsint rám, majd otthagy.
A kezem megint ökölbe szorul.
A francba!
Ezt a csatát megnyerte, de a háborút nem fogja! Erre mérget vehet.