2014. augusztus 14., csütörtök

5. Fejezet

Sziasztok! Nos, mint látjátok meghoztam az új részt. A rendszeres olvasóim már rájöhettek, hogy a határidők nem az erősségeim :).
Ez a rész egy kicsit rövid lett, sajnálom, de azért remélem, hogy tetszeni fog. A véleményeket írjátok meg lent komiba, hogy mit gondoltok, mi történik Alexszel, érdekel, hogy ti mit gondoltok (:
Na, nem pofázok tovább, jó olvasást!

ALEX
 
Az öltöző egyik padján ülök. Bámulom, ahogy a többi srác őrjöng. Már átvettem a tornacuccom. Várom, hogy becsengessenek.
David ledobja mellém a táskáját. Elég idegesnek tűnik.
- Na mi van? - kérdezem vigyorogva, előre sejtve, hogy valami nevetségesen van így kiakadva.
- Beadtam egy tökéletes dolgozatot McDowelnek, erre ő karót adott - panaszkodik.
- Akkor mégsem volt olyan tökéletes - röhögök fel, ezen mást nem lehet csinálni. Felém mutatja a középső ujját, de én egészségesen kiröhögöm. Pár másodperc múlva már ő is csatlakozik hozzám.
Megszólal a csengő. Felállok, és elindulok a terembe.
Ott leülök a lelátó első sorába, és várom a tanárt.
Pár perccel utánam a többiek is beszivárognak. Végül megjön mr. Wates egy kosárlabdával a hóna alatt.
Kosarazni fogunk.
Eléggé gyűlölöm a csapatsportokat, de a kosárlabdával elég jó viszonyt ápolok. A magasságom meg van hozzá, meg igazából szeretem is ezt csinálni. Igazából a fizikai dolgokkal sosem volt gondom
- Nos, ha nem jöttetek volna rá, akkor a mai tananyag a kosárlabda. A csapatok pedig... - Engem Daviddel, Dyával egy nagydarab évfolyamtársunkkal és egy gót csajjal rak össze. Ez annyit tesz, hogy valószínűleg Dya, David és én fogunk játszani, a többiek az oldalvonalnál ácsorognak.
Végül négy csapat lesz. Forgó meccseket tartunk, vagyis mindenki játszik mindenkivel.
Mi kezdünk, az egyik csapattal - milyen meglepő.
Én ütök, mivel én vagyok a legmagasabb. A másik csapat ütője tíz centivel alacsonyabb nálam. A többiek kört alkotnak körülöttünk, felváltva a két csapat tagjai.
Wates bekocog kettőnk közé, majd feldobja a labdát. Ezzel elkezdődik a meccs. Felugrok, majd elütöm a labdát, ami egyenesen Dya karjaiba esett. Lepattintja, majd elvezeti az ellenfél palánkjához, és mire feleszmélünk már be is dob egy kétpontosat.
Visszafut hozzánk, majd pacsizik egyet Daviddel és velem.
A következő kört a másik csapat nyitja. Alapvonalról felvezetik, majd félpályáról elindulnak a mi palánkunkhoz.
Odafutok a másik csapat ütőjéhez (a'sszem Dean a neve, de a nyakam nem tenném rá), mivel értelemszerűen én védtem őt.
Beállok elé, teljesen kitakarom. Az egyik ellenfél oda akarja neki passzolni a labdát, de helyette én kapom el.
Fogom és elkezdem a másik csapat palánkjához vezetni.
Dean megpróbál védeni, de nem sok sikerrel jár. Hamar elérek a palánkhoz - furcsa, de nagyon gyorsan futok most, gyorsabban, mint bármikor, senki sem tud a nyomomban maradni, - majd bedobok egy hárompontost.
Ezt a játszmát 13:5-re megnyerjük. A következő menetben nem mi játszunk.
Fáradtan lerogyunk a lelátóra. Dya mohón iszik az előre behozott másfél literes vizéből. Ahogy nézem ahogy iszik rám is rám tör a szomjúság.
- Dobd már ide! - szólok oda neki. Ő iszik még egy kortyot, majd rácsavarja a kupakot, és odadobja nekem.
Én elkapom, majd inni kezdek. De ez nem, hogy a szomjam oltaná, hanem még szomjasabb leszek tőle. Iszok még egy kortyot, de semmit nem használ, így visszadobom Diának.
- Kösz - mondom azért neki.
- Nincs mit. - mondja Dia.
- Hé, azért ne nagyon iszogasd a csajom vizét, mert betöröm az orrod! - kiált fel David mosolyogva.
- Hülye - röhögök fel. Néha annyira idióta tud lenni. 
- Ennyire bízol bennem? - megy bele a játékba Claudya.
Mr. Wates felénk fordul. - Perry, ti jöttök - szól nekünk.
Mi unottan feltápászkodunk, majd felállunk a pályára.
Most öt lány ellen játszunk. Megint én ütök, és megint sikerrel.
Sorra szerezzük a pontokat, de nem egyenlőek az erőviszonyok. Nem, nem vagyok soviniszta, vagy ilyenek, csak David, Claudya és én elég jók vagyunk kosárból, és mi rengetegszer játszunk együtt, és mindig nyerünk. Most még úgy is, hogy itt van velünk a két szobanövény is.
Meg, hát a lányok elég bénán játszanak. Mind pom pom lányok, és a körmük állapotán, meg azon, hogy melyik focista néz ki jobban, más nem érdekeli őket.
David nekem dobja a labdát. Elkezdem vezetni, de az egyik lány valahogy elém keveredik. Nem veszem észre, hogy ott van, ezért egyenesen neki megyek. A csaj hátra esik, majd csúszik vagy fél métert.
Az orrom egy érdekes illat csapja meg. Édeskés, de kellőképpen sós, hasonlít a vér szagára.
Megkordul a gyomrom.
A lány felől jön. Kényszert érezek rá, hogy rávessem magam. Pedig ez a lány nem is tetszik. Igaz csinos, szőke, és pom pom lány, de nekem túlságosan izmos, nem lehet rajta semmit fogni, gondolom. Ráadásul túlságosan műanyag, semmi sem igazi rajta. Lényeg, nem is tetszik. Mégis kényszert érezek arra, hogy leteperjem.
Te jó ég, mi van velem?! Miért akarok letámadni egy csajt, aki nem is jön be nekem?! Ennyire nem lehetek túlfűtve a hormonokkal.
A csajt felsegíti két csapattársa. Látom, ahogy a tenyerén felhorzsolódott a bőr, és lecsordul pár csepp vér a csuklóján.
Megbabonázva bámulom. Olyan érzést kelt bennem, mint amikor... nem is tudom. De azt tudom, hogy másodperceken belül rávetem magam, és akkor magam sem tudom, hogy mi fog történni.
- Te idióta! - rikácsolja nekem. Ettől valamelyest magamhoz térek a kábulatomból. Tudom, hogy el kell onnan tűnnöm, de azt nem, hogy mi lesz ha nem, viszont az ösztöneim azt súgják, hogy húzzak onnan azonnal, de gyorsan.
- Bocs - mondom, majd nekiiramodok.
Nem gondolkozom, csak futok az ajtóig, majd be a mosdóba. Becsukom magam mögött az ajtót, és nekidőlök.
Az az ismeretlen kényszer, hogy visszamenjek oda, múlni kezd. 
Odamegyek az egyik csaphoz, majd megmosom az arcom hideg vízzel. Nem akarok visszamenni, és rájönni, hogy mi lesz, ha újra ott vagyok. Csak annyit tudok, hogy még egyszer nem tudom leállítani magam.
Furcsa, hogy ilyen hatással volt rám ez a csaj, és ahogy arra a horzsolásra reagáltam, már beteges. De mégis miért történt ez így? Ha valami könyvben, vagy filmben lennék, akkor azt mondanám, hogy ez vámpír. Csakhogy én nem is hiszek az ilyenekben, és egyetlen vámpírral sem találkoztam, pláne nem megharapott volna.
Egyszerűen nem értem, hogy mi a fene folyik itt, velem..

Megint én :), a kövi részt valószínűleg hamarabb hozom, mivel még ma elkezdem az írását, így elképzelhető, hogy már a napokban fent lesz, remélem. Valószínű, hogy hamarabb jelentkezem mint szoktam. Addig is, Sziasztok!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése