2014. július 22., kedd

4. Fejezet

Nagyon, ismétlem nagyon sajnálom, hogy ilyen sokáig nem jelentkeztem. Egyrészt nem volt időm, másrészt annyira ötletem sem. De most megjött az ihlet, de azt azért még mindig nem tudom megmondani, hogy mikor hozom a következő részt. Ebben a fejezetben a történet egy másik központi szereplővel ismerkedhettek meg közelebbről. Remélem tetszeni fog, véleményeteket írjátok le komiba. Na , nem szaporítom a szót, olvasást.
Ui. Megújult a design és a fejléc, amit köszönök Litia Hamntonnak :)
Uui. Köszönöm a négy feliratozót.

ALEX

- Alex, kelj már fel! - dübörög anya az ajtómon. - Elkésel!
- Megyek már! - ordítom neki, majd átfordulok a másik oldalamra.
- Tudom, hogy vissza alszol! - kiáltja, és dörömböl tovább.
Szem forgatva felkelek, és bevonulok a fürdőszobába. Lezuhanyozok, és felöltözök.
A táskámat a hátamra dobva lemegyek.
Anya főz. A sült szalonna illatát már a szobámban éreztem.
- Reggelit? - mosolyog rám, majd leemeli a tűzhelyről a serpenyőt.
Ahogy még jobban érezem a szagát felfordul tőle a gyomrom. - Nem - húzom el a szám.
Anya közelebb jön hozzám, és a homlokomra tesz a kezét. - Nem, nincs lázad. Mi történt veled?
- Semmi - vonok vállat mosolyogva. - Csak nem vagyok éhes. Mennem kell.
Kimegyek az előszobába, felkapom magamra a bőrdzsekim. - Szia anya, elmentem! - kiáltom, majd kimegyek.
A fekete terepjárómhoz futok, beülök és a suli felé hajtok.
Elméletileg ma jön egy új csaj a suliba, az osztályba, o'Donnel szerint legalább is. A csajról annyit tudok, hogy Alicenek hívják.
Időközben a sulihoz érek. Behajtok a parkolóba, majd felveszem a táskám az anyósülésről, és kiszállok. Beállok egy eresz alá. A táskámból előveszem a könyvem, felnyitom a könyvjelzőnél.
Éppen belekezdenék, amikor egy vadidegen sötétített ablakú fekete Merci hajt be a parkolóba. Nem ismerem a kocsit, úgyhogy ez biztos az új csaj lesz.
Felpillantok.
Kinyílik a kocsi ajtaja. A csaj kiszáll belőle. Piszok jól néz ki. Magas, sápadt, derékig érő fekete haját leengedve hordja. A barna szeme végigpásztázik a tömegen, majd megállapodik rajtam.
Gyorsan lesütöm a szemem. Úgy teszek, mint akit nagyon érdekeli a könyv. Különös hogy a csaj minden részletét ki tudom venni. Beleértve a hibátlan bőrét és a pici félhold alakú anyajegyet a szeme fölött.
Felpillantok, ismét.
Éppen Sandra megy oda hozzá, beszélgetnek valamiről, majd bemennek az épületbe.
Beletúrok a hajamba. Csak most veszem észre, hogy feltettem valamikor a kapucnim. De vajon mikor?
Az egyik haverom, David jön oda hozzám. Kezet fogunk.  Látom, ahogy az arca fájdalmas grimaszba torzul. Elengedem.
- Mi van? - röhögök fel.
- Miért akartad eltörni a kezem? - kérdezi felháborodottan, miközben a kézfejét dörzsölgeti.
- Te miről beszélsz? - kérdezem értetlenül.
- Arról, hogy majdnem eltörted a kezem, miközben kezet fogtunk.
Felnevetek. - Olyan vagy, mint egy lány.  Mire észbe kapok, már shoppingolni fogsz hívni. Vagy kozmetikushoz. - Már ő is velem nevet.
- Láttad az új csajt? - kérdezi.
- Nincs olyan, aki nem látta volna.
- Igaz. - nevet fel. - De, hogy milyen jó csaj.
- Az, de ha ezt a csajod meghallja, akkor egy darabig unalmas éjszakának nézel elébe - mondom röhögve, és rákacsintok.
- Hűséget fogadtam, nem vakságot - vágja rá a (szerinte) frappáns választ.
Mindketten felnevetünk, majd összeöklözünk.
Claudya, David barátnője mögé sétál. Az ujját a szája elé teszi, jelezve, hogy fogjam be. Közvetlenül mögé ér, de a srác nem veszi észre. Felugrik a hátára, és befogja a szemét.
- Jól van Clau, elkaptál - nevet fel. Dya leveszi a kezét a szeméről, majd a mobiljával készít egy képet.
Leugrik a hátáról, nesztelenül, akár egy macska, majd megcsókolja.
- Na jó, én hagylak titeket turbékolni, vagy ti menjetek szobára, lehet jobban járunk, hisz nem kellene pornót csinálnotok itt, mindenki előtt, hisz vannak itt tizenhárom évesek is - röhögök fel. Ilyenkor mindig kényelmetlenül érzem magam, kellene nekem egy barátnő. Szar dolog gyertyatartónak lenni.
Elindulok órára, de ezt észre sem veszik, annyira belemerülnek egymás szájának felfedezésébe. Tényleg kellene nekik egy szoba.
Addig oké, hogy megyek órára, de milyen órám is lesz?... Töri.
Bemegyek a terembe. Sandra és az új csaj a padunknál állnak. Elindulok feléjük, de ők nem vesznek észre, mivel háttal állnak nekem.
- Alex Perry. - monda Sandra izgatottan. Izgatottan, ez tetszik.
- Igen? - kérdezem reflexből a nevem hallatán.
Alice gyorsan megfordul, majd a szemembe néz. Észre sem vettem, hogy milyen közel áll hozzám. Az orrom megcsapja az illata. Hmm... Vanília és eper, keveredve még valamivel. Le kell néznem rá. Nem, nem alacsony, csak hozzám képest.
- Szia, Alex vagyok! - köszönök. Erre biztos nem jött rá az előbb.
Várok valami választ, de ő csak néz rám, mint borjú az új kapura.
Leveszem a dzsekim, majd ledobom a székem karfájára, végül én is leülök.
Alice még mindig nem válaszol. Szerintem nem százas a csaj.
- Téged, hogy hívnak? - kérdezem, csak a mihez tartás végett. Na meg, hogy megtörjem a csendet. Igazából elég kényelmetlenül érzem magam, így, hogy csak néz rám. Mintha valami látványosság lennék.
Sandra köhint egyet, hogy Alice végre mondjon is valamit. Ettől észhez tér.
- Bocs, elbambultam. Alice - mondja, majd leül mellém.
Na, most, hogy lefutottuk a kötelező köröket, előveszem a könyvem, majd olvasni kezdek, amíg be nem jön a Bájgúnár.
Felpillantok, és látom, ahogy o'Donnel rámosolyog Alicere.
Remek, még egy áldozat. Még egy szerelmes tini. De meglepetésemre Alice csak grimaszol egyet.
Huh, ez jó pont.
- Üdvözöljétek az új osztálytársatokat, Alice Georgát - mondja neki mézes mézosan. - Mondj, pár szót magadról, kérlek.
Feláll és vonakodva kimegy a táblához.
- Mit szeretne tudni rólam, tanár úr? - kérdezi kimérten.
- Honnan költöztél ide?
- Londonból - vágja rá. Nem tudom miért, de valami azt súgja nekem, hogy hazudik.
- Mi a kedvenc tantárgyad?
- A történelem - Na jó, az előbb full kimért, most meg nyalizik. Mi van?! Ez tuti nem százas.
- Ennek van valami köze ahhoz, hogy épp töri órán vagyunk? - Utálom ezt a csávót, de ezen én is elmosolyodom.
- Nem, nincs - feleli élesen. Nagyon nem szimpi neki o'Donnel. Egyre jobban csípem ezt a csajt.
- Ó, de bunkó vagyok! Még be sem mutatkoztam. Jack o'Donnel vagyok, a töritanár. - Nem, mintha erre Alice nem jött volna rá magától is.
- Leülhetek? - kérdezi élesen. Szerintem mindjárt nekimegy.
- Hát persze. - mosolyog rá. Alice már indulna vissza, amikor o'Donnel utána szól, hogy várjon. Odaad neki egy könyvet, amibe még előtte írt valamit.
Elveszi, majd leül mellém. Megnézi, hogy mit írt bele. Megpróbálok belenézni, de nem látok semmit.
A következő percben lefagy Bájgúnár képéről a mosoly.
- Miért voltál olyan bunkó vele? - kérdezi Sandra suttogva. Szegény bájgúnár, nem éli túl.
- Nem voltam bunkó - suttogja ingerülten.
- De.
- Nem vettem észre - von vállat Alice.
- És úgy néztél rá, mint aki mindjárt nekiugrik - mondom. Úgy érezem Sandra pártjára kell állnom.
- Nem tudom miről beszéltek - hárít. Sandra az égre emeli a szemét.
Alice válla fölött végre bele tudok pillantani a könyvbe. Ezt írta bele: ,,Órák után itt találkozunk." Ezek tuti ismerik egymást. Rá is kérdezek.
- A bátyám egy... ismerőse.
- Van bátyád? - érdeklődik Sandra.
- Igen, nála, és a barátnőjénél lakom.
Ez után már nem beszélgetünk.
Észre sem veszem, hogy eltelik az óra.
Nem áll szándékomban kimenni, de Bájgúnár mindenkit kiküld, kivéve Alicet.
A terem előtt Sandra Alicet várja, néhány kocka, meg csak azt, hogy bemehessen, pont mint én.
- Neked hogy tetszik Alice? - kérdezem tőle jobb téma nélkül.
- Nekem szimpi - feleli. - Kedves csaj.
- Vajon mit akar tőle Báj..., o'Donnel?
Válat von. - Passz. Papirok, vagy ilyesmi.
A teremből egy cuppanást hallok, majd egy nyögést. Vajon mégis mi a fene történik ott?
Az ajtó nagy erővel kivágódik, és Alice rontott ki rajta, majd bevágja maga mögött. Elég, idegesnek tűnik. Mintha valami személyes történt volna közöttük. Valami nincs rendben kettőjük között.
- Mit akart? - kérdezi Sandra.
- Csak néhány dolog a papírokkal - mondja tettetett könnyedséggel.
- Ja, jó - bólint Sandra. Tehát neki nem tűnt fel, hogy hazudik. - Lejössz az udvarra?
- Igen - feleli, majd elindulnak az udvar felé.
Visszamegyek a terembe. Bájgúnár az asztalnál áll, az arcán fájdalmas grimasz ül. Mi a fene történt itt?!
Leülök a helyemre. Néhány perc múlva David bejön, és leül Alice helyére.
- Na, milyen az új csaj? - kérdezi.
Vállat vonok. - Sandra szerint kedves, és utálja o'Donnelt.
- Tényleg, honnan veszed?
- Olyan bunkó volt vele hogy csak na. De valahonnan ismerik egymást. A'szem a bátya egyik haverja.
- Kicsi a világ.
- Ja.
Alice bevágtat a terembe, ahogy eljön mellettem egy különös szag csapja meg az orrom, akár a vér. Megkordul a gyomrom. Rájövök, hogy ma még nem is ettem.
Felkapja a táskáját, majd ahogy jött ki is megy.
- Ez mi volt? - kérdezi David.
- Láttad, kellett neki a táskája - vonok válat. - Te nem éreztél valami különös szagot?
- Nem, miért?
- Csak kérdeztem.
- Melletted ül a csaj?
- Aha -felelem hanyagul.
Megszólal a csengő. David feláll mellőlem.
- Na csá! Tesin ütközünk - mondja és kimegy.
Sandra váltja.
- Alice? - kérdezem
- Mosdóban... gondolom.
- A lányok nem együtt járnak? - kérdezem. De miért pont ezt?! Miért nem tudok egy normális szót mondani a jelenlétében?!
- Nem. Nem vagyunk összekötve. Itt jön.
Aice leül mellém. Megcsapja az orrom a mentolos fogkrém szaga.
- Hova mentél? - kérdezi Sandra.
- A mosdóba - feleli hetykén. Kapok egy ,,megmondtam" pillantást.
- Fogat mostál? - kérdezem, a kinyitott könyvet bámulva.
- Nem. - feleli unottan. - Miért?
- Mert fogkrém szagot érzek. És belőled jön.
- Reggel, mint minden normális ember, én is fogat mostam, biztos azt érzed. - Eléggé szájbarágósan mondja, mintha hülye lennék. Kicsit kezdem is magam úgy érezni.
- De reggel még nem éreztem - mondom grimaszolva.
O'Donnel belép a terembe.  A kezét az ágyéka közelében tartja. Eléggé furcsán megy. Mintha valaki jól tökön rúgta volna.
Rámosolyog Alicere.
Elkezd a kirándulásról pofázni. Én feltűnés nélkül olvasni kezdek, az óra végéig. Nincs kedvem tizedjére is végig hallgatni.
Csengőkor összepakolok, és elindulok tesire.

4 megjegyzés:

  1. Nagyon jó lett, még a sok késés gyanánt is. Siess a kövivel <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, most hamarabb fogom hozni, :) csak telón nehéz gépelni

      Törlés
  2. Szupi lett!! :) várom a kövit! :) ;)

    VálaszTörlés