2015. január 22., csütörtök

21. Fejezet

 Sziasztok! Megint meghoztam az új részt, és ahogy nézem a megtekintéseket, mindjárt átlépjük a 6000-es megtekintést, aminek nagyon örülök.
Remélem, hogy ez a rész is tetszeni fog. 
Sziasztok!

Döbbenten nézek Mortonra. Egy vámpír. Hogyan nem tűnt fel ez nekem?!
A biztonsági biccent egyet felé, majd beengedi. Én is indulok utána, de a csávó elém áll. 
- Igazold magad. - szól rám gorombán. Mármint hogyan? Papírokkal nem sokra megyek az biztos.Te jó ég! Hát persze!
Kieresztem a fogaimat, mire a biztonsági ember eláll az utamból, vagyis, nem hiszem, hogy ember.
Gyorsan bemegyek, nehogy meggondolja magát.
Egy folyosóra jutok, ahol Morton vár rám.
- Mi tartott ennyi ideig? - kérdezi lazán. Kedvem lenne jól orrba verni.
- Miért nem szóltál?! - kérdezem idegesen.
- Azt hittem, hogy rá jöttél magadtól is. Nekem legalább is azonnal feltűnt. Csak azért nem szóltam róla, mivel az egész sitt be van kamerázva. - mondja teljesen magától értetődően. Végül is logikus.
- Hova hoztál? - kérdezem inkább. Végül is, csak érdekel, hogy mégis hol a francban vagyok. Annyira viszont már rájöttem, hogy valami vámpírokkal kapcsolatos, mivel csak úgy engedtek be, hogy megmutattam a fogamat.
- Egy vámpír bárba. - mondja. Hallottam már az ilyenekről, olyan, mintha emberi bár lenne, csak vért szolgálnak fel, különböző vér csoportokban. Ráadásul alkohol szintjük változó. Nem tudom, hogy honnan szedik ezeket a véreket.
Lehet, hogy vannak itt olyan emberek, akiket leitatnak különböző italokkal, majd megcsapolják a vérüket..
Morton elindul befelé, ahhoz az ajtóhoz, ami mögül szűrődik ki a zene. Valószínűleg itt van maga a bár. Utána indulok, majd együtt lépünk be a terembe.
Olyan harminc négyzet méternyi terület lehet, de mindenhol a zenére kéjesen vonagló párocskák vannak. Mindent megtölt a töménytelen vér szaga, különböző aromákban. Összefut a nyál a számban. Nagyon éhes vagyok, és mivel palackosat ittam, még tegnap, ezért már szinte éhezem.
Viszont a bár pultot nem látom, pedig ott tudnék venni magamnak valamit.
Morton elindul, és szerencsére töri nekem az utat a bár pultig, amit azért nem láttam, mivel a "táncoló" párocskák eltakarták előlem.
Látok két üresen álló bár széket, gyorsan le is ülök az egyikre, nehogy elfoglalják. Útitársam lerogy mellém, az iszonyú hangos zene ellenére hallom, ahogy a szék fájdalmasan megnyikordul a súlya alatt.
Egy húsz évesnek kinéző (de az igazi kort a mi világunkban szinte lehetetlen megállapítani) pultos csaj csap le ránk azon nyomban. Vállig érő szőke haja van, és olyan rövid felsője, hogy éppen csak eltakarja a mellét.
Rámosolyog a haveromra, így megpillantom a metszőfogait. Furcsa, hogy ennyire nyíltan kimutatja, habár egy vámpír bárban vagyunk, ha van hely, ahol nem kell rejtegetnünk magunkat, akkor az itt van.
- Szia, Mort, rég láttalak. - mondja neki.
- Tudom, de negyvennyolc órára lecsuktak, ezért nem tudtam jönni. - mondja ő is, kieresztett metszőfogakkal. - Kettőt a szokásosból. - int felém.
A csaj csak most pillant rám. Rám mosolyog, de a barátságos pillantás nincs ott a szemében. Végigmér, majd megfordul, és elkészíti az italainkat.
- Milyen gyakran jársz ide, Mort? - kérdezem tőle. 
Megvonja a vállát. - Úgy három naponta.
Elismerően biccentek. - Az igen.
A csaj befejezi az italainkat, és lerakja elénk a pultra.Felemelem, és belekortyolok. Egyből megállapítom, hogy nullásból készült, de az alkohol szinte teljesen elnyomja az ízét.
 Ráadásul a vér sem zacskós, hanem igazi emberi, így már az első korty után kezdek telítődni.
Igazából nem olyan az íze, mint az emberi italoknak, a vér alkohol íze teljesen más. Kicsit fanyar, de édeskés, egyszerűen mennyei.
- Hmm.... - mondom, és egy újabbat kortyolok. - Ez isten. Mi ez?
Morton lehúzza egyszerre, majd a tenyerének élével letörli a száját. - A Whisky kóla
vámpír megfelelője.
Igazából nem tudom, hogy mi az a Whisky kóla, de ez iszonyúan finom.
Úgy egy perc alatt megiszom, és már érzem is az alkohol okozta tompaságot Régen éreztem ezt utoljára, minimum száz éve.
Fél óra elteltével már a hatodik körömet iszom, és eléggé be vagyok csiccsentve. Minden áron vonaglani akarok Mortonnal, de nem tudom rá venni.
Már ott tartok, hogy egyedül táncolok, de amint felállok a padló elkezd mozogni a talpam alatt.
- Miért hullámzik minden körülöttem? - kérdezem tőle, közel hajolva hozzá. Ugyanannyit ittunk, de rajta meg sem látszik. Az ő italáért nyúlok, gyorsan, de ő kikapja a kezemből, amikor a számhoz emelem a poharat.
- Ma már nem iszol többet. - szól rám dorgálóan. Ha józan lennék, akkor érdekelne, hogy mit mond, de így teljesen hidegen hagy. Most csak még jobban el akarok lazulni, elfelejteni mindent az elmúlt húsz évből, kezdve Jackkal.
- Ha nem ihatok, akkor gyere velem táncolni. - nyaggatom, közben az egyik kezét rángatom.
- Nem megyek, és neked sem kellene. - mondja.
Karba fonom a kezem. - Rendben! - vágom rá dacosan. - Akkor megyek egyedül.
Nem várom meg a reakcióját, hanem imbolyogva elindulok a tömegbe. Másodperceken belül elveszek, és vonagló párok vesznek körül. Már nem látom a bár pultot.
Átadom a testem a ritmusnak, és elkezdek én is vonaglani a zene ütemére.
Úgy fél perc múlva egy srác csatlakozik hozzám, de én nem foglalkozom vele, hogy kicsoda, csak elkezdek vele "táncolni". Kéjesen vonaglunk a zene ütemére, a testünk között szinte nincs is hely, a bőrünk rengeteg ponton összeér. 
A karom a nyaka köré fonom, és úgy táncolunk tovább. Nem érdekelnek a következmények, nem érdekel, hogy kicsoda, még lehet, hogy egy egy éjszakás kalandba is belemennék vele, mivel már átléptem azt a pontot, hogy érdekeljen bármi is.
- Szabad egy táncra? - kérdezi egy hang mögöttem, miközben lefejti a karjaimat a partnerem nyakáról.
- Már bocs haver, de nem látod, hogy táncolunk? - háborodik fel a partnerem.
Olyan ismerős a férfi hangja, de nem tudom hova tenni. Nem nézek hátra.
- Nem érdekel. - sziszegi a másik férfi, és megragadja a karom, és elindul egy sarokba.
Háttal áll nekem, csak a hátát látom, meg a haját, de az alkoholnak hála nem jövök rá, hogy ki az. Egy aránylag üresebb sarokba húz, itt kevesebben vannak. Megfordul, így látom az arcát.
- Te mit keresel itt? - a hangom még számomra is idegenül cseng.
- Lenyomoztam a mobilod. - feleli Jack magától értetődően. Előhalászom a zsebemből, de az kiesik a kezemből, majd darabokra esik a padlón.
- Hoppá! - mondom, majd idétlenül vihogni kezdek. Lehajolok, hogy felszedjem a darabokat.
- Te ittál?! - kérdezi szemrehányóan, és a karomnál fogva felhúz. Éppen csak össze tudom szedni a mobilom darabjait.
- Csak egy kicsit. - mondom, miközben a mutató- és hüvelyk ujjam közötti egy centis résen mutatom, hogy mennyi is az a kicsi. Szemrehányóan néz rám, most tényleg olyan, mint egy tanár.- Ne nézz így,  inkább táncoljunk! - mondom, és átkulcsolom a nyaka körül a kezemet.
Mivel lassú szám van, ezért közelebb húzódok hozzá, a testünk összepréselődik. Átkarolja a derekam, és még közelebb húz magához. A fejemet a vállára hajtom, az arcom a nyakába temetem, közben mélyen beszívom az illatát. Olyan, mint évszázadok óta, semmit sem változott. Megnyugtató. Lehunyom a szemem, és csak a zenére koncentrálok.
A keze lejjebb vándorol a derekamról a fenekem kezdetéig, majd ott megpihen. Elmosolyodom.
Némán mozgunk a zene ütemére, úgy érzem, hogy csak ketten vagyunk az egész klubban. Hallom, ahogy Jack felsóhajt. Azt hiszem tudom, hogy mit érez.
- Úgy szeretnék itt maradni, így, ebben a pillanatban. - sóhajtja.
- Én is... - suttogom. Ezt nem akartam mondani, de az alkohol beszélt belőlem. Mármint az igazat mondatta velem.
Az arcát a hajamba temeti, és mélyen beszívja az illatom.
Hirtelen éles fájdalmat érzek a karomon, majd egyre több részen a testem csupasz részein.
Elugrok Jacktől, és kétségbe esetten körbe nézek. A vízcsövekből a mennyezet alatt víz kezd spriccolni, legjobban a tánc parkett közepére. Iszonyú nagy sikoltozás, és zavarodás támad. Mindenki rohanni kezd.
A bejárati ajtó kivágódik, és rengeteg vámpírvadász özönlik be rajta, fakarókkal a kezükben.
Csapdába estünk! 

2 megjegyzés:

  1. Jujci, de jó lett!! Mondtam én, hogy kell az a Jack :D ;) Várom a kövi réészt! :) <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. örülök neki, hogy ez a rész is tetszett :) a kövi rész már íródik, mondhatni félkész állapotban van, csak most tele van a fejem minden... sz@rr@l, de igyekszem :)

      Törlés