2014. május 7., szerda

1. fejezet

 Ahogy ígértem tegnap, meghoztam ez első fejezetet. Remélem tetszeni fog :)

ALICE 
- Alice, siess már! Kellene a fürdőszoba! - dübög a fürdőszoba ajtón Josh a bátyám. Mintha  olyan sok mindenre használhatná. Biztos fel akarja zselézni azt a három szál haját.
- Mindjárt megyek! - kiabálom, majd megtekintem magam a tükörben. A derékig érő hollófekete hajam életerősen csillog, a barna szememben izgalom tükröződik. Nagyon szexin passzol a hulla sápadt bőrömhöz, és a kicsit teltebb ajkaimhoz.
Kimegyek a fürdőből, és be a szobámba. Ott felveszek egy sötét koptatott farmert, egy barna pulcsit, fekete sállal, és a barna Conversem. Belenézek az egész alakos tükörbe, és nem dicsekvésképp mondom, de remekül nézek ki. A hátamra dobom a táskám, és levágtatok a lépcsőn.

A konyhapultnál Linda ül, és egy magazinba mélyed. Linda Josh barátnője már évszázadok óta.
- Reggelt! - köszön Linda.
- Neked is - mondom egy halvány mosoly kíséretében. - Milyen az idő?
- Szerencsére esik - feleli fel sem nézve.
- Ja szerencsére. Nem szeretném az első napom idezárkózva tölteni.
- Lassan indulnod kéne.
Az órára nézek, nyolcat mutat. Tényleg indulnom kéne, mivel még be kell ugranom a dirihez is az  órák előtt.
Az ajtó melletti fogasról felkapom a bőrdzsekim, magamra veszem, és kimegyek.
A ház előtt a sötétített ablakú fekete Mercedesem parkol. Felmérem a veranda és a kocsi közötti távolságot. Körülbelül hat méter, az eső szakad, nap egy szál sem, simán menni fog.
A fejembe csapom a kapucnim, és a kocsimig futok, közben megnyomom a kocsi riasztó gombját, így az kinyílik. Beülök a járgányba, megigazítom a visszapillantót, beállítom az ülést, gázt adok, és elindulok az új életem felé.
Különös, hogy eleinte még nem akartam, most pedig úgy izgulok, mint egy elsős kisiskolás.

Ahogy beérek a parkolóba látom, ahogy minden tekintet rám szegeződik. A francba! Kellett nekem ilyen feltűnő kocsi.
Egy üres helyen leparkolok, és kiszállok. Még az eddiginél is jobban megbámulnak, főleg a hímnemű egyedek.
Egy srácot kivéve.
Körülbelül húsz méterre áll tőlem, egy könyvet olvas, vagy legalább is így tesz. Körülbelül 1.80 magas lehet, a fél hosszú gesztenye barna haja a szemébe lóg. Egy fekete farmer, póló, edző cipő és  egy lehúzott cipzárú fekete bőr dzseki van rajta. A kapucnija még mindig a fején van, pedig az eresz alatt áll.
Egy alacsony természetesen szőke lány jön felém. Feje fölött egy fekete esernyőt tart.
- Szia, te vagy Alice Georga? - csicsergi. - A diri küldött, hogy vezesselek hozzá, majd körbe. 
- Oké - mondom. Tök szimpi a csaj, olyan közvetlen. - De nem akarunk bemenni az esőről, teljesen szétázok? - kérdezem mosolyogva.
- Ja, persze! - nevet fel. - Gyere az esernyőm alá.
Megteszem. Egy kicsit zűrös, mivel 10 cm-el alacsonyabb nálam. Bebújok mellé, és az igazgatói felé vesszük az irányt (igazából csak azt az egy helyet ismerem a suliban).
Amíg nem érünk a falakon belülre, addig végig magamon érzem a diákok tekintetét.

Az igazgatói előtt nincs senki, kivéve a titkárnőt.
- Mindjárt mehetnek - mondja.
- Én itt megvárlak - fordul hozzám a lány. Furcsa, hogy ő tudja, hogy ki vagyok, míg én a nevét sem tudom.
- Rendben - bólintok. Leülök egy üres székre, ő pedig mellém telepedik.
Úgy öt percet ülünk némán, majd a titkárnő szól, hogy mehetek.
Szépen lassan besétálok a dirihez.
Az igazgató egy 50 év körüli férfi lehet. Egy farmer van rajta, kék kockás fehér inggel, a nyakában egy nevetséges fekete-kék kockás nyakkendő van. Az ősz hajában még látszik egy-kettő az eredeti sötétbarna hajából, de a szürke már sokszoros túlerőben van.
- Rendben miss Georga, üljön le - utasít, majd az íróasztallal szembeni székre mutat.
Engedelmeskedem.
- A jegyeit még nem küldték át. Sandra megtalálta? - Biztos a kísérőm az. Bólintok. Remélem tényleg ő a Sandra. - Remek. Itt az órarendje. - Egy lapot csúsztat felém a közöttünk lévő asztalon. - Egyéb kérdés?
- Nincs - felelem reflexszerűen, és elveszem a lapot, de nem nézek rá.
- Nos, akkor üdvözlöm az iskolában, remélem nem fog az irodámban ülni még egyszer, bla bla bla... - hadarja unottan. Mintha már ezerszer eldarálta volna ezt a szöveget, habár... lehet, hogy tényleg megtette már.
Kimegyek.
Sandra még mindig ugyanott ül, mint amikor bementem.
- Ez gyors volt - mosolyog rám.
- Szinte kidobott. Ledarálta a kötelező rizsát, és kidobott! Érted ezt?
- Ő mindig ezt csinálja, akkor félj, ha sokáig foglalkozik veled, mert akkor valami nagyon nagy gáz van - nevet. - Mi az első órád?
Az órarendemre pillantok, és látom, hogy töri J o'D-vel. - Töri.
- Na, nekem is, akkor az első óránk egyből együtt van - mondja mosolyogva.
- Na, az tök jó! - örülök meg. A töri a kedvenc tantárgyam, nyilvánvaló okok miatt. - Hol tartotok?
- I. világháború - húzza el a száját, majd elindul. Nem nehéz lépést tartanom vele. Igazából hosszabb lábam van, mint neki, ráadásul én sokkal gyorsabban mozgok. Igazából azért sietek annyira a nyomában, mert
  1. nem tudom, hogy hova kell menni,
  2. igazából tök szimpi a csaj,
  3. érdekel, hogy miért utálja a törit.
- Nem csíped? - kérdezem, mivel nem éppen úgy mondta, mintha örülne neki.
- Hát nem - mondja fintorogva. - Csak az ó- és középkort szeretem.
- Én az 1780-as évek után.
- Az nem jó. Semmi király, semmi érdekes, se semmi, csak harcolnak állandóan. De a tanár jó fej - dünnyögi. Úgy látom ideje lenne veszélytelenebb vizekre evezni.
- Ki volt az a srác a parkolóban? - kérdezem, az olvasó srácra gondolva. Felkeltette az érdeklődésem, valami megfogott benne, nem tudom, hogy mi, igazából érdekel.Talán az, hogy könyv volt a kezébe. Mostanában elég kevés fiú olvas, főleg nyilvánosan.
- Melyik? - kérdez vissza, jogosan.
- Az, aki nem bámult meg. - Na, ez is egoistán hangzott. Gratula Alice, elüldözöd az első csajt aki szóba áll veled egy nárcisztikus közbeszólással. - Az árkádok alatt állt és olvasott. Magas, barna haj, zöld szem.
- Tudom ki az! Alex Perry,szerintem egy lányra sem nézett rá eddig, vagyis úgy nem. Olyan furcsa, igazából.
- Nem az a tipikus lúzer kinézete volt.
- Mert nem is az, csak... különc, de nem lúzer. Talán egy kicsit bogaras.
Különc. Én is az vagyok, csak másképp, mint Alex.
Ezután nem beszélünk, csak némán sétálunk egymás mellett. Én Alexen gondolkozom. Felkeltette az érdeklődésemet. Talán  passzívságával, nem tudom. De az a gyönyörű smaragdzöld szeme... És vajon milyen lehet a hajába beletúrni?
Igazából olyan furcsa érzésem van vele kapcsolatban. Mintha már találkoztam volna vele... valamikor.
Te jó ég! Most teljesen olyan vagyok, mint egy szerelmes tini. Csakhogy én sok minden vagyok, csak az nem.
Észre sem veszem, ahogy Sandra megáll egy terem mellett. Majdnem bele is megyek.
- Ez a termünk. A töritanár mr o'Donnel, szerintem a suli legdögösebb tanára. Azt hiszem ezt inkább figyelmen kívül hagyom.
- Nem megyünk be? - kérdezem, mivel ott állunk a terem előtt, mint két idióta. Fel sem tűnik az ismerős vezetéknév.
- Ja, de - nevet fel szórakozottan.
Előbb ő megy be, de a feje fölött belátok a terembe. Nem valami nagy. Tele egyszemélyes padokkal, amik úgy vannak összetolva, hogy kettő egymás mellett, azokkal szembe meg nekitolva egy harmadik. Hülye egy elrendezés.
Sandra leül a helyére, gondolom. Az egyik egyedüli padban ül, szinte leghátul.
- Én hova üljek, mármint hol van üres hely? - kérdezem.
- Velem szemben, és tudod, ki ül melletted?- kérdezi vigyorogva, mintha valami olyan titkot tudna, amit én nem. Ami könnyen megeshet, mivel én itt szinte semmit nem tudok.
- Ki? - kérdezem unottan. Mintha ismerhetném azt a titokzatos valakit.
- Alex Perry - mondja izgatottan.
- Igen? - kérdezi egy hang a hátam mögött. Villámgyorsan megfordulok a tengelyem körül - talán túlságosan is - és megpillantottam Alexet. Irtó közel áll hozzám. Belélegezem az illatát, menta és borsmenta. Érezem, ahogy a vér lüktet az ereiben.
Mámorító.
Meg még az is, ahogy felém tornyosul, (pedig 170 centi vagyok), minimum tíz centivel magasabb nálam, ha nem többel.
Elkövetem azt a hibát, hogy felnézek rá. Az az érzéki telt ajkai... Vajon milyen lehet megcsókolni? Biztos kellően puha, nem is száraz, de nem is nagyon nedves, olyan pont jó.
És a szeme.
Közelről sokkal szebb, mint messziről. És amikor rám néz, mintha valami csillogást is látnék benne.
Ahogy nézem, nem tudok mit mondani, pedig ilyen még sosem történt meg velem. Egyszerűen lebilincselt, kiürül a fejem.
De az a gondolat egyre jobban motoszkál bennem, hogy ismerem. A szeme, annyira ismerős... Biztos vagyok benne, hogy láttam ezt a szempárt, nehéz elfelejteni.
- Szia, Alex vagyok - köszön, majd leveszi a dzsekijét és lazán a szék háttámlájára dobja. Fekete pólója nem tudja elrejteni a bicepszét. Leül a székre, csak úgy süt belőle a lazaság, de egy kicsit sem mesterkélt. Tiszta természetes.
- Téged, hogy hívnak? - kérdezi még mindig mosolyogva, csak az a baj, hogy az a mosoly szánakozó. Basszus, basszus, basszus.
Sandra köhint egyet, ettől magamhoz térek. Hál' Istennek... Sandrának.
- Bocs, elbambultam. - Ami igaz, épp téged néztelek. - Alice - mondom, majd leülök mellé.
Előveszek egy füzetet és firkálgatni kezdek, csakhogy ne kelljen ránéznem. Ez szükségtelen, mivel ő előveszi a könyvét, és olvas. Vajon mit? A címét sajnos nem tudom leolvasni. Pedig olyat is ritkán láttam, hogy egy fiú szeressen olvasni. Vagyis egyvalaki nagyon szeretett...
Belép a tanár. Felpillantok rá. Az az érzés kerít hatalmába, amit már húsz éve nem éreztem.
Magas, és jóképű. Sötét haja, és fekete szemei vannak.  A sápadt bőre szinte vakító.
Semmit nem változott.
Rám mosolyog, én egy grimasszal válaszolok, miután magamhoz térek az első döbbenetemből.
- Üdvözöljétek az új osztálytársatokat, Alice Georgát - kezd bele - Mondj pár szót magadról. Kérlek.
Kényszeredetten felállok. Amíg kifele megyek végig csak őt nézem, a szemem villámokat szórt. Ezt ő pontosan tudja, és remekül szórakozik.
Rajtam.
- Mit szeretne tudni rólam, tanár úr? - kérdezem éllel a hangomban.
- Honnan költöztél ide? - Mintha nem tudná, vagyis igazából nem nagyon tudja, mivel az elmúlt majd' húsz évben bujkáltam előle.
- Londonból - hazudom. Igazából laktam ott... is.
- Mi a kedvenc tantárgyad? - Természetesen ezt is tudja, de csak azért kérdezi, hogy idegesítsen.
- A történelem.
- És van ennek valami köze ahhoz, hogy most éppen töri órán vagyunk? - Az osztály felnevet. A kis humorzsák. - Nem, nincs - felelem élesen. Már rohadtul elegem van belőle. - Ó, de bunkó vagyok! Még be sem mutatkoztam! Jack o'Donnel vagyok a töritanár. - Mintha nem tudnám, hogy, hogy hívják. Vissza kell fognom magam, hogy ne forgassam a szemem.
- Leülhetek? - kérdezem unottan.
- Hát persze - mosolyog rám kedvesen, de én tudom, hogy ez álca. Ha még egy percig jó pofiznom kell vele, én eskü' neki megyek! Ezt látja rajtam, és nagyon jól tudja, hogy milyen, amikor bevadulok, úgyhogy inkább nem kockáztat.
Visszavonulok a helyemre.
- Várj! Itt egy tankönyv - mondja, és átad egy törikönyvet, de előtte beleír valamit, olyan sebességgel, hogy csak én láthatom.
Most már tényleg visszaülök és kinyitom a könyvet. Az első oldalra egy üzenet van írva, az ő ismerős, kacifántos kézírásával: ,,Órák után itt találkozunk!"
Jack fürkészően engem néz. A válaszomon egy percig sem gondolkozok.
- "Nem" - tátogom. Az arca egy árnyalattal sötétebb lesz. Nem mondom, hogy nem  élvezem, mert az hazugság lenne.
Sandra a pad alatt belém rúg.
- Miért voltál ilyen bunkó vele? - suttogja.
Jack krákog és elkezdi az órát, mintha nem hallana minden szót, amit beszélünk.
- Nem voltam bunkó - suttogom.
- De!
- Nem vettem észre - tettetem az ártatlant.
- És úgy néztél rá, mint aki mindjárt nekiugrik - kapcsolódik be Alex is. Mi van ma, hazudtoljuk meg Alicet nap? Igaz, hogy jogosan, de azt nekik nem kell tudni.
- Nem tudom, miről beszéltek - hárítom. Sandra az égnek emeli a szemét..
- Ti ismeritek egymást? - kérdezi Alex, aki a vállam fölött belepillant a könyvbe. Azt azonnal becsukom, de már elkések. Na, ezt hogyan magyarázom ki?
- A bátyám egy... ismerőse. - Végül is az, csak én közelebbről is ismerem. Khm...
- Van bátyád? - kérdezi magától értetődően.
- Ahan, vele, meg az élettársával élek - felelem.
- És mi van a szüleitekkel?
- Ez bonyolult... - hárítom el, mert erre nincs ötletem. Ki kell találnom valamit, gyorsan.
Ezután nem beszélgetünk tovább, mind élvezzük az órát. Szörnyű, hogy egy olyan jó dolgot, mint a történelem, egy olyan valaki, mint Jack tanítja.
Észre sem veszem,  hogy eltelik az óra. Persze mindvégig mélyen a gondolataimban vagyok, nem az anyagra figyelek, nálam jobban úgy sem tud senki hitelesebb dolgozatot írni. Kifelé indulunk a teremből. Mármint Sandra és én.
- Ms Georga! - szól utánam Jack. - Szeretnék beszélni veled.
- Sajnálom, de most sietnem kell - hárítom el, lehet, hogy egy kicsit tiszteletlenül. De azt viszont tudja, hogy az illem sosem volt erősségem, még akkor sem, amikor ez még nagyon is központi szerepet játszott az ember életében.
- Csak pár perc az egész.
A szememet forgatva kényszeredetten, de maradok.
- Kint megvárlak - int Sandra, az utolsó esélyem.
- Ti is kimennétek egy picit? - fordul a teremben maradtakhoz. Azok kelletlenül, de cihelődni kezdenek.
- Nem muszáj - próbálkozok, persze sikertelenül.
- De, muszáj! - szól rájuk Jack. Persze felhúzzák a nyúlcipőt. Gyávák.
Ketten maradunk..
- Mit akarsz? - kérdezem egyből mogorván.
- Így kell üdvözölni egy régi barátot? - kérdezi szemtelen mosollyal.
- Sosem voltunk barátok - sziszegem. - Mindig is utáltalak.
Persze mind a ketten tudjuk, hogy ez hazugság. 
- 1883-ban még nem ezt mondtad - vigyorog rám. Tudja, hogy ezzel iszonyúan fel tud idegesíteni.
- Akkor még naiv voltam, és hittem neked. Ezt a hibát többször nem követem el.
- Meddig fogsz még rám haragudni?
- Majdnem megölted a bátyámat és Lindát - itt már majdnem kiabálok. És a legrosszabbat még nem is említettem.
- Csak majdnem. - Tudom, hogy fel akar idegesíteni. Én meg nem adom meg neki azt az örömöt, hogy előtte alakulok át, pedig már a fogaim nyomják az ínyemet. Mindig ez történik, ha ideges vagyok De nem, nem szabad.
Hirtelen előttem terem.
- Tudom, hogy még mindig vonzódsz hozzám - mondja negédes hangon, és megcirógatja az arcom. Utálom magam ezért, de ott ahol hozzám ér bizsereg a bőröm. Hiába tartom a világ legnagyobb csótányának a kémia még mindig működik köztünk. - Tudom, hogy élvezed az érintésem.
És ezután megcsókol. Egy pici részem élvezi, de a nagyobb, domináns részem tudja, hogy nem szabad átadnom magam a csóknak, mert akkor nem tudnék leállni.
Ezért zárva tartom a szám, és nem adom át magam az érzéseknek, de ez nagyon sok erőmbe telik.
Annak, hogy kinyissam a szám, beletúrjak a hajába, hogy közelebb vonjam magamhoz, hogy rákulcsoljam a combjaim a derekára, akár régen. Nem tehetem, mert akkor este megfogadtam neki, és magamnak is, hogy soha többet.
Ezért teszem, amit teszek.
Amilyen erősen csak tudom a térdemmel az ágyékába rúgok.
Felnyög, (de nem az élvezettől) és össze görnyed, miközben a golyóit markolássza.
Diadalittasan rámosolyogok..
- Mit is mondtál? - kérdezem, majd emberi tempóval kimegyek
Az ajtót becsapom magam mögött.

3 megjegyzés:

  1. Szia!

    Nem lenne rossz, ha átolvasnád a részeket, mielőtt kirakod azokat. Már az első fejezetben is számtalan hiba volt. A számokat - ha csak nem évszám - írd inkább betűvel. Ne írj olyat, hogy " köbö ". Ha lusta vagy kiírni, írd , hogy Kb. De jobban jársz ha kiírod, hogy "körülbelül."
    Ha komolyan gondolod az írást akkor sose tegyél a történetbe mosolygós fejeket. A helyesírásra pedig tényleg figyelj, mert nagyon zavaró.
    A történet - a sablonossága ellenére - akár még jó is lehet, ha odafigyelsz az írásra.

    Ölel,
    Dorothy L.

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Hát, nem tudom. Nekem nagyon tetszett, és annyira nem zavartak azok, amiket az előttem író mondott. A legtöbbet észre sem vettem, úgy belemerültem az olvasásba. :) (mondjuk a mosolygós fejeket én is kiszedném)
    Szerintem nem sablonos, rengeteg olyan folytatással meg lehet írni, ami sok ember nagyon szívesen olvasna. Szóval csak így tovább! :)

    VálaszTörlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés