27. Fejezet

Sziasztok! Megjöttem egy újabb résszel, remélem elnyeri a tetszésetek. 
A napokban kaptam négy díjat is, amit nagyon köszönök, és amint tudom, ki is rakom őket. Kettő egy szokványos, és kettő egy kicsit másabb kaliberű. Így kettesével fogom kirakni,a szokványosokkal kezdve. 
Nem sokára jelentkezem, addig is, sziasztok, és jó olvasást!

ALICE

Befejezem magamon az utolsó simításokat. Ma van Sandra temetése. Nem vártam ezt a napot. Remélem, Alex ki bírja. Pokolian van. Olyan, mint egy zombi. Csak vegetál, céltalanul járkál a lakásban, nem eszik, nem csinál semmit. Ráadásul, se egy borotvát nem hajlandó a kezébe venni, se lezuhanyozni. Teljesen elhagyta magát. Viszont nem is csodálkozom rajta annyira.
Végig nézek magamon. Egy fekete ruhát vettem fel, fekete comb fix, és fekete magassarkú. Ehhez passzol a fekete hajam is. Szeretem a feketét, de most inkább lennék valami színesben.
Kimegyek a fürdőszobából, le a földszintre. Ez a baleset rányomta a bélyeget az egész életünkre. Mindenki annyira lehangolt, Sandra ilyen rövid idő alatt is belopta magát mindenki szívébe. Szörnyű, hogy ilyen kevés idő jutott neki. Még csak tizenhét volt. Borzalmas, hogy sosem tölti be a tizennyolcat. Sosem lesz nagykorú.
Linda rám pillant, és halványan elmosolyodik. - Csinos vagy - mondja nekem. Halványan biccentek egyet.
Ő is hasonlóan néz ki, mint én. Egy üveg vért vesz ki a hűtőből, majd a kezembe nyomja. Megiszom, de olyan, mintha az íze kesernyés lenne. Vagy csak a helyzet keseríti meg.
Josh lép be, ő egy fekete öltönyben van. Egy puszit nyom a homlokomra, Lindát pedig megcsókolja.
- Alex? - kérdezi. Összenézünk a sógor nőmmel, majd vállat vonok.
- Itt vagyok. - Belép a konyhába. Rendbe tette magát. Lezuhanyzott, megborotválkozott, az öltönyében nagyon elegánsan néz ki. A szeme egy kicsit püffedt, meg karikás, de nem annyira szembetűnő.
- Jó látni, hogy magadhoz tértél. - Linda megöleli. Mind nagyon aggódtunk már miatta.
- Úgy gondoltam, meg kell tisztelnem Sandrát azzal, hogyha már megöltem, akkor normálisan nézek ki a temetésén. Ennyit megérdemel. - Megvonja a vállát.
- Hogy vagy? - Kérdezi Linda, és megsimítja a karját.
- Őszintén? Szarul. - Kurtán felnevet, de ebben semmi öröm nincs, átitatja a keserűség.

Linda a kezébe nyom egy üveg vért, és ellentmondást nem tűrő tekintettel néz rá. Olyan kicsinek tűnik, de ilyenkor még Morton sem mert volna ellenkezni vele. - Megiszod - utasítja keményen Alexet, aki kelletlenül elveszi az üveget, de úgy fogja, mintha a legundorítóbb dolog lenne a világon. 

Félve belekortyol, majd nagy kortyokban megissza. Nem tudja megállítani az ösztöneit. Napok óta nem evett, csodálkozom, hogy nem vesztette el eddig az önuralmát. 

Lerakja az üveget a pultra, és megtörli a száját a kézfejével. A tekintetében undort látok. Magától, és a vértől is iszonyodik. Vajon mikor lesz túl ezen?
Lehunyja a szemét, majd néhány másodperc múlva kinyitja.
- Mehetünk?
Linda és én összenézünk, majd bólintok egyet.
- Persze - mondom. Megragadom a kocsi kulcsom, és elindulok az udvarra. Nem nézek hátra, hogy követnek-e a többiek, tudom, hogy a ők is jönnek.


A temető előtt rengeteg kocsi parkol. Megpillantok egy csapat embert. Az egyik férfi szemébe nézek, akiben azonnal felismerem Alex nevelő apját. Ördögien elmosolyodik, majd biccent felém egyet. Az egyik kezével a nyakához nyúl, majd óvatosan elhúzza előtte az ujját.
Nyelek egyet a fenyegetés félreérthetetlenségén. Elfordítom a fejem. Tudom, hogy senki más nem vette ezt észre, aminek én csak örülni tudok. Azt viszont tudom, hogy ő minden áron holtan akar engem látni, habár ez nem újdonság, hiszen azért vámpír vadász.
Megpillantom Jacket, aki felénk közeledik. Azt vettem észre, hogy Josh és Linda is elásták a csatabárdot felé. Talán annak köszönhető, hogy naphosszat náluk lebzselt, Alex tanításának céljából.
Halványan rám mosolyog. Nem tudtam még vele beszélni arról, hogy hogyan döntöttem kettőnkről. Akarok beszélni vele, de nem hiszem, hogy Sandra temetése lenne a legjobb hely az újrakezdésre. Lesz még rá időnk, habár nem hiszem, hogy mr. Perry olyan sokáig húzná a fenyegetése beváltását. Már így is csodálkozom, hogy nem lépett eddig sem. Nem a türelmükről híresek. Viszont nem akarok úgy meghalni, hogy hivatalosan külön vagyunk Jackkel. Azt hiszem a temetés után beszélek vele.
Igazából van bennem egy félsz is, mert mi van, ha visszautasít? Persze tudom, hogy erre szinte nullával egyenlő az esélyem, de... Ott van bennem az a kis negatív hangocska, aki állandóan azt suttogja, hogy nem lesz "hepi end" a vége.
Na jó, most beszélek vele! Nem halasztgatom tovább.
- Jack, beszélhetnénk - mondom, mielőtt még egyszer végig gondolnám.
- Persze.
- Négy szem közt.
Biccent egyet, és elindulunk a ravatalozó mögé, ahol már halló távolságon kívül vagyunk a többiektől, és nem is láthatnak minket.
Nekidőlök a fehér falnak, nem érdekel, hogy összekoszolom ezzel a ruhámat.
- Tudod, sokat gondolkodtam - kezdek bele. - Húsz éve sok rossz dolog történt, és azt hiszem az, ami most következik, az még rosszabb lesz, mint amit valaha át kellett élnem. És te mindig mellettem álltál, még akkor is, amikor minden áron távol akartalak tartani magamtól. Neked, és nekem van egy közös múltunk, ami összeköt bennünket, és ami ellen nem Akarok tovább küzdeni.
Közelebb lép hozzám, a megtámasztva mellettem. Ördögien elmosolyodik, és felvonja az egyik szemöldökét, jelezve, hogy folytassam.
- Nem tudom miért, de mi ketten olyanok vagyunk, mint két mágnes. Valamikor minden vonz, valamikor taszít, de nincs olyan, hogy köztünk ne legyen semmi. Te is tudod, hogy nem bírjuk ki egymás nélkül...
Elvigyorodik. És Közelebb hajol hozzám, de én a mellkasára téve a kezem megállítom.
- De szeretném, ha erről senki sem tudna, senki, se a bátyám, se Linda, se Alex. Ha ez így lesz, semmi kifogásom ez ellen. Rendben? - A hangom egy kicsit megremeg végére.
- Még mennyire, hogy rendben - vágja rá, és megcsókol. A kezemmel átölelem a nyakát, ő megragadja derekam, a nyelve pedig utat tör a számba.
Tudod mit? Baszd meg, negatív hangocska!

ALEX

A temetés borzalmas volt. Mármint a szertartás aránylag szép, a pap igen szép beszédet mondott, de borzalmas volt végig hallgatni, ahogy elbúcsúztatta Sandrát. Egész végig vissza kellett tartanom a könnyeimet, mert akkor egyből lebuktam volna, hiszen a temetés tele volt vámpírvadászokkal, kezdve a szüleimmel.
Nem volt jó látni őket. Pokoli volt állni apám gyilkos tekintetét, és anyám könyörgő tekintetét, hogy menjek haza. Szerintem még mindig nem tudják, hogy ember vagyok-e, vagy vámpír. Legalább is remélem.
Alice meg Jack is olyan különös volt. Elvonultak a ravatalozó mögé, majd visszafojtott vigyorral, kicsit ziláltan tértek vissza. Nem akarom tudni, hogy mit műveltek azok ketten.
A tenyerembe temetem az arcom. Majd' leragad a szemem. Egy hete nem aludtam,  féltem, hogy rém álmok fognak gyötörni, és újra át kell élnem azt a szörnyű éjszakát. De már nem bírom sokáig talpon, muszáj aludnom egy kicsit.
Végigdőlök az ágyamon. Csak feküdni akarok, de azon nyomban elnyom az álom.

Felriadok. Úgy érzem magam, mintha levágták volna rólam a másik felem. Mintha hiányozna a másik felem, a jobb részem. Mintha nem lennék egész.
Felülök az ágyon.
- Segíts! - Mintha Sandra hangja visszhangozna a fejemben. Kezdek megőrülni.
Lehunyom a szemem.
Hirtelen kipattanok, és elindulok. Igazából nem tudom, hogy hova akarok menni, de az ablakhoz megyek, és kiugrok a nyitott, másodiki ablakon. Szerencsére nyitva volt.
Talpra érkezek, mint egy macska. Elindulok, de nem tudom, hogy hova, valami vezeti a lábam, de az nem én vagyok. Nem tudom, hogy hova megyek, de remélem az jobb lesz, mint itt.