2014. december 30., kedd

16. Fejezet

 Sziasztok! Nagyon elkeserített, hogy annyira nem komiztatok az előző fejezethez, és nem akart kijönni az a három. Nem tudtam kivárni, hogy meglegyen, ezért már hoztam is az új részt :). Az elmúlt pár napban nem nagyon unatkoztam, mivel már ezzel együtt megírtam három fejezetet. Remélem tetszeni fog ez is, meg a többi is. 
Azokat mondjuk kirakom négy naponként. 
Nem is szaporítanám a szót, jó olvasást mindenkinek. 
P.S.: Oldalra kiraktam még egy szavazást, remélem nem kerüli el a figyelmetek, és voksoltok nekem egyet ;)

Úgy hajtok hazáig, mintha üldöznének. Lakott területen kilencvennel. Nem sokáig lesz valószínű jogsim. De ez most épp nem érdekel, de ki hibáztat ezért? 
Minél hamarabb akarok minél távolabb lenni Perryéktől (Alex kivételével). Az apja valószínűleg tudja, hogy mi vagyok, mivel nagyon gyanakvó, és utálatos volt velem. Vagy csak mindenkivel ennyire ellenszenves, de ezt nem hiszem. 
Viszont Alex iszonyú nagy bajban van. Még csak épp megtudta, hogy micsoda, már ez is egy hatalmas sokk volt neki, erre most rá kellett jönnie, hogy azok, akik felnevelték az első adandó alkalommal megölnék, ha megtudnák, hogy micsoda. Most nem lennék a helyében.
Kíváncsi vagyok, hogy kik lehetnek az igazi szülei. Vajon miért hagyták faképnél? Miért adták örökbe? Mi lehetett az okuk? Hiszen egy gyerek a legnagyobb áldás a világon. Vajon mi késztette erre a fájdalmasan hatalmas lépésre őket... Egyáltalán élnek-e még vajon?
A hátam mögül egy rendőr sziréna hallatszik, majd meg is pillantom magam mögött a kék-fehér villogót.
Francba!
- Kérem, álljon le! - szólal fel a hangos bemondóban, vagy miben.
Engedelmeskedem. Lelassítok, és leparkolok az út szélére. Pedig már majdnem otthon vagyok. Ennél rosszabb már nem történhet!
A zsaru kocsi leparkol mögöttem, majd kiszáll belőle egy negyven körüli, úgy egy hetven magas férfi egyenruhában. Jellegtelen őszes barna haja unalmas, szimplán rövidre van vágva, ez kifejezéstelen ugyanilyen barna szemekkel társul. Markáns arca van, valamikor jóképűnek is lehetett nevezni, de ez már megkopott, átvette a helyét a szarkaláb, és a ráncok. Ha negyven éves egyedülálló nő lennék két gyerekkel és/vagy nyolc macskával, tuti ráizgulnék.
- Kisasszony, tudja, hogy lakott területen, kilencvennel száguldozott? - kérdezi. - Kérem a jogosítványt és a forgalmi engedélyt. Fogyasztott ma alkoholt, vagy bármily' más tudat módosító szert?
Sóhajtva előkotrom a papírokat, majd átadom neki.
- Nem. - felelem az igazságnak megfelelően. - Sosem iszom, amikor vezetek.
- Értem. - hümmögi, miközben a papírokat bámulja. Ellenőrzi az igazolvány képemet, nehogy véletlenül ne az enyém legyen. Mert majd biztos olyat adok neki, amin nem az én képem díszeleg. Biztos loptam. Csak is.
- Úgy látom, hogy ez rendben van. - motyogja.
- Na, remek, akkor mehetek? - csattanok fel egy kissé ingerültebben, mint ahogy azt a helyzet megköveteli. De ki hibáztat ezért?
- Nem. Kérem, ms. Georga szálljon ki a gépjárművéből. - utasít bosszúsan. Gondolom nincs kedve ahhoz, hogy egy elkényeztetett kamasszal vitatkozzon.
Engedelmeskedem. Morogva, de kiszállok.
- Kérem, álljon fél lábra, és nyújtsa ki előre a kezeit.
Felsóhajtok. Igazából sokkal jobb az egyensúly érzékem, mint az embereknek, így ez nem okoz gondot. De, ha azt mondja, hogy nyaljam meg a könyököm, akkor az már nekem is feladja a leckét.
- Rendben, most kérem fújja meg a szondát. - mondja, és a számba nyomja azt az izét. Megfújom, de nem repesek ettől az örömtől, pedig nincs félni valóm.
Csekkolja, majd megállapította, hogy tényleg nem ittam alkoholt. Nem mintha hatna. Csak akkor tudok berúgni, ha valaki olyan részeg, akinek a vérét iszom. De az első száz évem után elvesztettem az érdeklődésem a részegség iránt. Egy évszázadnyi alkoholizmus elég volt ötszáz évre. De "narkózni" biztos nem fogok. Szükségem van a józan eszemre. Főleg itt, ahol vámpír vadászok is vannak.
- Rendben, elmehet. - mondja kelletlenül. Szerintem bánja, hogy nem talál semmi szabály ellenest nálam, és nem tud bevinni. Ez van, zsarukám!
Beszállok a kocsimba. Már indulnék, amikor megszólal.
- De büntetést azért kap. - Összeszorítom az ajkaimat, hogy ne szóljak be neki valami durvát. Annak csak rossz vége lenne.
Benyújt nekem az ablakon egy cetlit, én elveszem, és el is hajtok. Köszönés, vagy bármi ilyesmi nélkül. A csekket pedig még meg sem nézem, csak gyors a kesztyű tartóba rakom. Majd keresek valami munkát, és abból kifizetem. Joshnak nem is kell erről tudnia, hisz' akkor kapnék fejmosást, és ahhoz meg semmi kedvem.
Behajtok a bejáróra. Épphogy, csak kiteszem a lábam a kocsiból Linda már egyből a nyakamba ugrik. Iszonyú erősen szorít, majd' összetör.
- Úr Isten, amióta Josh felhívott, azt hittem megőrülök, annyira aggódtam miattad. Olyan jó, hogy nem bántottak, ugye nem bántottak? És Alex, őt otthagytad, hisz' azok vámpír vadászok. Vámpír vadászok, a legnagyobb ellenségeink, nem emlékszel még, hogy mit tettek veled?! - hadarja egy szuszra. A végét már alig értem.
Eltolom magamtól. - Nyugi, nem bántottak. Jól vagyok. Szerintem nem is tudják, hogy vámpír vagyok. Egy ujjal sem értek hozzám, nem csináltak velem semmi rosszat. Alexnek ott kellett maradnia, de valószínűleg róla sem tudnak semmit. Most pedig nyugodj meg.
- Annyira örülök, hogy épp bőrrel megúsztad. - mondja, és készül megint a nyakamba ugrani. Eltolom magamtól, majd bemegyünk a házba.
- De még is, mi volt ott? - kérdezi idegesen.
És akkor elkezdek mesélni. Elmondom neki az egészet, hogy mi történt a vacsorán.
- Ó! Atya. Úr. Isten. - mondja döbbenten. - Annyira örülök, hogy élve megúsztad.
Megint megölel. Igazából ez már nem is inkább ölelés, hanem fojtogatás. És ebből sportot űz.
Eltolom magamtól elég nagy erőfeszítések árán. - Nyugi, - mondom. - nem lett semmi bajom. Látod? És arra meg mérget vehetsz, hogy még egyszer nem teszem be a lábam oda. - felnevetek, de igazából nincs benne semmi örömteli.
- És mi van Alexel? - kérdezi idegesen. Azt hiszem, kezdi megkedvelni. Már őt is család tagnak tekinti.
- Kés élen táncol. Muszáj fenntartania a látszatot, hogy ő bizony ember, de a legkevesebb időt kell eltöltenie velük, hiszen minél többet van ott, annál nagyobb rá az esély, hogy lelepleződjön.
- És ezt ő is tudja?
- Nem, elfelejtettem vele közölni! - csattanok fel. Természetesen ezt ironikusnak szánom. Nem veszi a lapot. - Természetesen az első dolgom volt felvilágosítani őt.
- Ja, rendben. - mondja mosolyogva. Néha fárasztóan lassú a felfogása.
Egy kocsi motorja leparkol a bejárón. A hangjáról hallom, hogy Alex monstruma az.
Linda felpattan, hogy őt is megszorongathassa. Én csak reménykedem, hogy tényleg ő az, és nem a szülei.
Akárki is az, megtudom, mivel már én is kifelé tartok a bejárathoz.

P.S.2: Szeretnélek megkérni titeket, hogy csekkoljátok barátnőm blogját.  Köszi! Sziasztok :)

10 megjegyzés:

  1. tessék. 1. komment, már csak 2 kell, mondtam hogy segítek :P ez is valami :P XDD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igen, csakhogy a segítséged az előfő fejezethez kellett volna :D ;) de azért köszi:)

      Törlés
    2. kit érdekel??? XDDD örüljéé :P

      Törlés
    3. Jó'van Győzike :D Amúgy, mondjuk engem. :P

      Törlés
    4. Napasztmek pls :D Győzike?? nem is tudom ki mondja meg hogy hol vannak a nyelvtani hibák. Folytassuk facen ;P

      Törlés
    5. lehet jobban járunk a fecen :D
      De enyém az utolsó szó :P
      Amúgy én nem szoktam nyelvtani hibákat véteni, csak néha :D összekeversz valakivel :P ;)

      Törlés
  2. Nagyon jó lett szerintem!! Várom a folytatást :) :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, örülök neki, asszem 3-án lesz a kövi :D

      Törlés
  3. Várom a folytatást! :) Nekem nagyon tetszik!

    VálaszTörlés