Sziasztok! Tudom, sokára hoztam ezt a nyúlfarknyi részt, amit nagyon sajnálok, csak telefonon tudtam megírni, így lehet vannak benne olyan hibák, amiket nem vettem észre, azt légyszi nézzétek el nekem.
Nem szaporítom tovább, jó olvasást!
ALICE
Kortyolok egyet a vérből. Jack még alszik, én pedig sosem tudtam ilyenkor nyugodtan feküdni mellette. Én ahhoz túlságosan mozgékony vagyok.
Semmi olyan nem történt köztünk. Nem feküdtünk le. Csak beszélgettünk, de leginkább filmet néztünk, tisztes távolságra egymástól. Miután semmi értelmeset nem találtunk, elkezdtük feleleveníteni a régi, vicces dolgokat. Volt egy pár, főleg az átváltozásomat követő néhány évből.
Jack olyan hat óra fele majdnem bealudt, így megkért, hogy bújjak oda hozzá, hogy érezze, hogy vele vagyok. Beleegyeztem. Igazából magam miatt is. Ki akartam élvezni vele azt a kis burkot, amit magunknak hoztunk létre. Csak mi voltunk, és a kellemes emlékeink.
Jó volt, de csak egy órát bírtam mellette feküdni, nyugodtan. Kiügyeskedtem magam a karjaiból, elég nagy tapasztalatom van arra, hogy ne észlelje az ilyet.
Kortyolok még egyet. Már most, hogy nincs a közelemben a burkunk is halványul. Egyre jobban bepofátlankodik az agyamba a múlt, hogy mit kell tennem, hogy mi történt velünk. A tegnap este örökké beleégett a tudatomba, és a retinámba. Ha lehunyom a szemem látom magam előtt a halottakat, Mortont.
Lépteket hallok, tudom, hogy Jack felébredt.
Felbukkan az ajtóban, a haja kócos az alvástól, a tekintete ködös, de amikor engem megpillant elmosolyodik. Azt hitte, hogy már le is léptem.
- Azt hittem, hogy elmentél - mondja. A hangja álomittas.
- Nincs ruhám. - Széttárom a karom, nyomatékosítva a mondanivalómat. Elmosolyodik.
- Tudod, félretettem neked néhány holmidat, szükség esetére. - Közelebb jön hozzám, húsz centire áll meg tőlem. Rám kacsint.
- Jobb, ha nem kérdezek semmit. - Elmosolyodom.
- Szerintem is. - A kezét megtámasztja az enyém mellett, így áthidalva a köztünk lévő távolság nagy részét. Már csak pár centi választja el az arcunkat. Elmosolyodik, a régi, szívdöglesztő módján.
Próbálok a szemébe nézni, de néha a tekintetem az ajkára vándorol. Még jobban vigyorog, ha ez lehetséges. A mellkasa gyorsabban emelkedik és süllyed. Erre a reakcióra én is elmosolyodom. Viszont muszáj ennek véget vetnem, nem szabad átlépnünk azt a vékony határt. Lehet, hogy túl vagyunk már azon a ponton, hogy megtegyem, de elfordítom a fejem.
- Na, hozod azt a ruhát? - kérdezem incselkedve.
- Persze. - Elvigyorodik, de ez inkább gonoszkás, amolyan ördögi. Te jó ég, mi lesz ebből?
Elrugaszkodik, és bemegy a nappaliba. Kifújom a levegőt. Észre sem vettem, hogy benn tartottam. Gyorsan el kell húznom innen a csíkot, mert nem tudom, hogy mibe gabalyodnék akkor bele.
Jack visszajön, egy halom ruhával a kezében. Átadja nekem, én pedig bemegyek a nappaliba átöltözni.
Meg is bánom, mert rájövök, hogy mik azok. Egy trapéz farmer, egy színesre batikolt trapéz ujjú felső, és egy bőr saru. Atya Úr Isten!
Erősen vacillálok azon, hogy így, Jack boxerében, és pólójában induljak el, még az is jobb, mint ez. Szinte látom magamat ezekben be dauerolt hajjal. És látom Jacket holtan, hogy ezeket rakta el nekem. Igen, a hippi énem nem nem sokáig volt életben.
Kínkeservesen felveszem. Ha addig élek is, megbosszulom, erre mérget vehet.
Kopogtat az ajtón, én pedig morgok valamit, hogy menjen melegebb égtájra, de persze csak befárad.
Elvigyorodik, amikor meglát, én pedig hozzávágom a papucsomat, jó erősen. Az én békebuborékom kipukkadt, már jó régen.
Nem hajol el a papucs elől, így az a mellkasának ütközik, de mintha meg sem érezné.
- Régen nem voltál agresszív, csak... Pajzán. Hiányoznak azok az idők. - Rám kacsint. Én a szememet forgatom.
- Borzalmasabb rongyokat nem is találhattál volna.
Elvigyorodik.
Kedvem lenne hozzávágnom a másik papucsomat is, de inkább felveszem azt, amelyiket eldobtam.
- Kiviszel a kocsimhoz? - Váltok komolyra. - Ha megvan még...
- Persze. - Az ő hangja is komolyra vált, minden játékosság eltűnik belőle, amikor rájön, hogy közel van az elválás. - Van pénzed?
Elmosolyodom. Bólintok egyet, pedig egy vasam sincs, de majd megoldom, mint eddig bármikor. Tudhatnád, hogy nem vagyok egy elveszett virágszál.
- Vannak kapcsolataim. - Rákacsintok. - Végül is, voltam már börtönben is.
Oldalra hajtott fejjel néz rám. - Egy napot, és Mortonnal voltál közös cellában.
Felvonom a fél szemöldököm. - Honnan tudod, hogy csak egyszer ültem? - Kihívás cseng a hangomból, de persze mind tudjuk, hogy nem mondok igazat.
Nem méltat válaszra, csak felröhög.
- Felöltözök, és mehetünk - mondja, és bemegy a szobájába.
Lerogyok a kanapéra, és a csatornák között szörfölök, hogy elüssem az időt.
Öt perc múlva felöltözve jön ki, a mutató ujján pörgetve a kulcscsomóját.
Rám mosolyog. - Mehetünk? - kérdezi, de a hangjából kicseng az alig palástolt keserűség is.
Bólintok.
Elnavigálom arra a helyre,,ahol lekapcsoltak. Nem nagyon beszélgetünk, mind ketten tudjuk, hogy közeleg az elkerülhetetlen. Az elválás.
Kiszállok a kocsiból, majd megvárom Jacket is.
Megölel. Erősen kapaszkodom a vállába. Hátrébb húzódik, és szűzies csókot lehel az ajkamra. Hiába próbálom elmélyíteni, nem sikerül, nem engedi.
Elhúzódik tőlem, majd a homlokomnak támasztja a homlokát.
- Vigyázz magadra - suttogja. A lehelete csiklandozza az arcom.
- Megpróbálok - felelem. Hatalmas gombócot érzek a torkomban.
Homlokon csókol, majd elenged.
Nehezen beszállok a kocsimba, és elhajtok. A visszapillantóban látom, hogy ott áll, és néz utánam. Inkább az útra szegezem a tekintetem, mert már így is rózsaszín a látómezőm. Túl sokszor búcsúzkodtam mostanában.
Pár napja találtam rá a blogodra és az első néhány sor után már bele is szerettem.Eszméletlenül jó és imádom^°^
VálaszTörlésEzalatt a néhány nap alatt csak úgy faltam minden sort vagy inkább minden tökéletes és profi sort.És megértem, hogy hiányoltad a kommenteket, mert egy ilyen nagyszerű blognál ez az elvárható.Viszont most megyek és feliratkozom. *w*
Szia, Örülök, hogy tetszik, ráadásul komiztál is... Imádlak <3 csak úgy virult a képem, amikor olvastam :D
Törlés